Fontos

Zelenszkij szerint Putyin a NATO megtámadását tervezi

Rémálom, ami a pékségben történt, a nyomok a hűtőkamráig vezettek

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

| Szerző: hirado.hu
Már csak a megfagyott holttestét találták meg annak az alkalmazottnak, aki a hajnali műszakban a hűtőkamrában esett fogságba egy New York-i pékségben.

A rendőrségi dokumentumok szerint Mahamadou Dansogo a műszak kezdetekor a hűtőkamrába ment, ahonnan már nem távozott élve. A férfi halálát a New York-i főorvos hivatal hivatalosan is balesetnek minősítette – írta a Metro.

A férfi állítólag beszorult egy gépezetbe a hűtőkamrában, majd valamilyen tompa tárgy okozott sérüléseket a fején, a törzsén és a végtagjain – közölte az orvosszakértő.

A boncolás megállapította, hogy a férfi nem állt sem kábítószer hatása alatt. A nyomozók elmondása szerint Dansogo hajnali 3 óra körül akadhatott fenn a gépen, a holttestét pedig körülbelül öt órával később, reggel 8 óra körül találták meg.

Mindannyiunkat megdöbbentettek a történtek. Az alkalmazottunk családját természetesen értesítettük és részvétünket fejeztük ki” – mondta David Greenberg, a pékség menedzsere.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még