Aktuális

Lezuhant egy kisrepülő, mindhárom utas életét vesztette

Nem akarta kivárni a torlódást, inkább elgázolt egy építőmunkást

| Szerző: hirado.hu
Akár 15 év börtönbüntetést is kaphat az a férfi, aki szándékosan elütött egy forgalomirányító építőmunkást az Egyesült Államokban. A türelmetlen sofőr nem akarta kivárni az építkezés miatt kialakult dugót, ezért előre hajtott, de vitába keveredett az egyik munkással, a szóváltás után pedig elütötte. A férfi elmenekült a helyszínről, de a rendőrök nem sokkal később elfogták.

Kapcsolódó tartalom

Súlyos testi sértéssel vádolnak egy 76 éves férfit, miután kiderült, hogy szándékosan gázolt egy forgalomirányítót Floridában egy sávlezárás miatti vita során – írja a New York Post.

Halálos fegyverrel elkövetett súlyos testi sértés vádjával letartóztatták a 76 éves Donald Steimle-t. A rendőrség közölte, hogy a vádlott Porsche Cayenne típusú autójával elütött egy építőmunkást Palm Coastban múlt hét csütörtökön, és elhajtott a helyszínről.

Az áldozat szerint az építkezés okozta torlódás miatt feldühödött a férfi, és ahelyett, hogy megvárta volna, hogy átjusson az útszűkületen, kikerülte a sort és előre hajtott. Az építőmunkás leintette, hogy megakadályozza a szemből érkező autókkal a frontális ütközést. A férfi azonban nem lassított, hanem kiordított az autóból, és elütötte a munkást. Az eset után a sofőr azt mondta, hogy véletlenül történt.

Az építőmunkás nem szenvedett életveszélyes sérüléseket.

Kapcsolódó tartalom

A rendőrség néhány órával később megtalálta és azonosította a gyanúsítottat, aki tagadta, hogy elütött valakit. Később módosította vallomását, és azt mondta, lehet, hogy az autója egy kicsit hozzáért az építőmunkáshoz, de a szándékos gázolást továbbra is tagadta.

Steimle-t súlyos testi sértés vádjával letartóztatták, de másnap kiengedték óvadék megfizetése után. Amennyiben elítélik a 76 éves férfit, úgy akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még