Fontos

Zelenszkij szerint Putyin a NATO megtámadását tervezi

Az Európai Tanács elnöke szerint is drága az amerikai és a norvég gáz

| Szerző: hirado.hu
Az ENSZ Egyiptomban zajló COP-27 környezetvédelmi konferenciáján nyilatkozott a sajtónak Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Michel több kritikát is megfogalmazott az Amerikai Egyesült Államokkal szemben. Bár hangsúlyozta, hogy az Európai Unió szerint a válságok kezelését csakis a szövetségesekkel együttműködve lehet megoldani, azonban számos konkrét kritikát is megfogalmazott a nyugati partnereket illetően.

Az Európai Tanács elnöke többek között arra is felszólította Európa szövetségeseit, hogy a gázszállításoknál mérlegeljék az árak csökkentését. Szerinte ezzel lehetne meggátolni a mély recesszió bekövetkezését Európában – írta az Euro News, akinek Charles Michel, az Európai Tanács elnöke nyilatkozott kedden.

Vannak olyan országok, amelyek rendkívül segítőkészek Európa energiaigényének biztosításában, ugyanakkor hatalmas bevételekre tesznek szert a magas energiaárak miatt. Nemrég volt alkalmam tárgyalni norvég vezetőkkel, és ez igaz az Egyesült Államokra is. Vannak partnereink, barátaink, szövetségeseink, akikkel együttműködünk az ellátás kérdéseben, és ez jó dolog. Ugyanakkor szerintem ennek az árak kérdésére is ki kellene terjednie, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy a recesszió ne legyen mély és ne tartson sokáig” – mondta Michel.

Az Európai Tanács elnökének szavai kísértetiesen emlékeztetnek Emmanuel Macron francia elnök októberi kijelentéséhez, amikor azt írta a Twitter-oldalán:

„A mély barátság jegyében üzenjük az amerikaiaknak és a norvégoknak: nagyszerűek vagytok, elláttok minket energiahordozókkal, de az nem fog sokáig menni, hogy saját, belső piacotokhoz képest négyszeres áron kínáljátok ezt. A barátság nem ezt jelenti.”

Kapcsolódó tartalom

Charles Michel a Sarm-es-Sejkben rendezett ENSZ COP27- konferenciáján vett részt kedden, melyet követően további kritikával is illette az Egyesült Államokat. A tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az USA korábban kötelezettséget vállalt – az EU-hoz hasonlóan – a szegény országokat segítő klímaalap feltöltését. De a pénz azóta sem érkezett meg.

„Úgy gondolom, hogy az Európai Unió végrehajtja a saját részét ebben. Felszólítom az Egyesült Államokat, hogy ők is tegyenek eleget a vállalásaiknak. Például korábban egy százmilliárd eurós alap létrehozását ígértük meg a fejlődő országok számára. Ugyanakkor azt a csalódást keltő tényt látjuk, hogy a fejlődő országoknak még sincs elég támogatása. Ezért felszólítjuk az Európai Unión kívüli országokat arra, hogy tartsák tiszteletben a régi kötelezettségvállalásaikat” – fogalmazott az uniós vezető.

Charles Micel emlékeztetett, hogy a nyugati világot és benne Európát is válságok sújtjátk, ezen a ponton felsorolva a COVID-19 okozta válságot, majd a jelenleg is egyre súlyosbodó orosz-ukrán háború okozta válságot. Majd azt mondta, a klímavédelem is egy olyan probléma, amelyet még a világ legerősebb katonai hatalma sem képes egyedül megoldani. Leszögezte, hogy az Európai Unió továbbra is szilárdan hisz a nemzetközi együttműködésben, „abban, hogy közösen kell megoldást találnunk”.

Kapcsolódó tartalom

Mint arról korábban beszámoltunk, az Amerikából érkezi LNG tangerhajók október végén megálltak az európai partok közelében, de nem kötöttek ki. Azon túlmenően, hogy az európai LNG-tárolók közel száz százalékos töltöttségi szinten vannak, így a kereslet csökkenése miatt hetven százalékot esett a gáz piaci ára, az amerikai beszállítók pedig nem érdekeltek abban, hogy olcsón túladjanak szállítmányokon. A Wall Street Journal témában készített riportja kifejtette, az európai LNG-tartalékok nem képesek lefedni a téli igényeket, így több mint valószínű, hogy az év végén vagy jövő év elején ismét növekedni fog a kereslet, ezzel együtt pedig az amerikai, illetve norvég beszállítóktól érkező gáz ára is.

Valamelyest enyhíti azonban a gázbeszállítók pénzügyi problémáit az Európai Bizottság kilencedik szankciós tervezete, amelyben az atomenergiára vonatkozó embargót vezetnének be Oroszországgal szemben, a hír bejelentését követően pedig ismét emelkedni kezdtek a tőzsdei energiaárak.

A kiemelt kép illusztráció. A képen: Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b) és Sztevo Pendarovszki észak-macedón elnök sajtóértekezletet tart Ohridban 2022. június 16-án.
(MTI/EPA/Georgi Licovszki)

Ajánljuk még