logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Washingtonból jelentjük: Szoros verseny és rekordrészvétel várható

Félidős választásokat tartanak ma az Egyesült Államokban. A mai szavazási nap előtt már mintegy 42,6 millióan voksoltak személyesen, vagy levélben. Az előrejelzések alapján a republikánusok a törvényhozás mindkét házában többségbe kerülhetnek, amivel jelentősen leszűkülhet a demokrata elnök mozgástere – hangzott el az M1 Híradójában.

A választások előtti utolsó napon hétfőn este Joe Biden a fővároshoz közeli Maryland államban vett részt a demokrata kampányeseményen, míg elődje Donald Trump Ohióban kérte a választókat a republikánusok támogatására. A választás kimenetele a legnagyobb csatát hozó államokban dőlhet el. További részletek Náray Balázstól.

„Nappal és éjszaka is sorok állnak a texasi határon illetve a Rio Grande folyón keresztül is úgy vonulnak át, mert kihasználják azt az amerikai szabályozást, hogy aki amerikai földre lép, azzal, vagy annak ügyében megkezdődhet a menedékeljárás. Tehát ez oda emelte a bevándorlás, illegális bevándorlás kérdését, hogy a választók számára nagyjából a harmadik legfontosabb a gazdaság után” – mondta Náray Balázs, a közmédia washingtoni tudósítója.

Majd hozzátette: „Pennsylvania állam az egyik ilyen, Georgia állam a másik ilyen, és van még két állam, Nevada és Arizona, ahol demokrata szenátor van, hogyha ott sikerül átfordítaniuk, vagy legalább az egyikben sikerül átfordítaniuk a republikánusoknak az erőviszonyokat, akkor meglehet az a bizonyos többség, de most minden csak előrejelzés még ebben a pillanatban, és nagyon nagyon szoros a verseny, mindenki ezt figyeli tényleg feszült figyelemmel itt az Egyesült Államokban, talán ezt bizonyítja az is, hogy a választók számára mennyire fontos, rekordközeli volt már eddig az előzetesen leadott szavazatok száma Georgia államban például, amelyet említettem, hogy egy billegő államnak számít, már az előzetesen leadott 2,5 millió szavazat rekordnak számít.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még