A Just Stop Oil ismét forgalmi káoszt robbantott ki a hétfő reggeli csúcsban, amikor lezárták az M25-ös út egy szakaszát, az autópálya-hálózat számos pontján átvonultak – számolt be a Daily Mail brit lap. A Surrey-i rendőrség közölte, több bejelentést is kaptak tiltakozó akciókról. Egy esetet jelentettek a 6-os csomópontnál, egyet a 8-9-es csomópontok között, egy továbbit a 13-12-es csomópontok között dél felé, és egyet a 13-14-es csomópontok között. „Itt vagyunk és foglalkozunk az üggyel, hogy a lehető leghamarabb megoldjuk a problémát. Köszönjük a türelmüket!” – üzente a hatóság a Twitteren.
A lap értesülései szerint vasárnap este kihallgatták Roger Hallamet, a blokád vezetőjét, és két másik aktivistát. További négy személyt pedig letartóztattak Dél-Londonban, akik a közrend megzavarására irányuló összeesküvésben vettek részt.
Hétfő reggel az essexi rendőrség is közleményt adott ki, melyben jelezték, hogy reagálnak azokra a bejelentésekre, amelyek szerint emberek másztak fel a 30-as csomóponthoz közeli portáloszlopra. A Daily Mail hangsúlyozta, hogy mindez annak ellenére történt, hogy az Országos Autópálya Üzemeltető (National Highways) a Legfelsőbb Bíróság végzésével megtiltotta az ökaktivistáknak, hogy megzavarják Nagy-Britannia legforgalmasabb autóútjait.
Az alábbi Twitter-videón az egyik aktivista például arról beszél, hogy azért tiltakozik, mert fosszilis energiahordozók használata olyan súlyos klímaváltozást idézett elő, hogy azt érzi, „nincs jövője”. Továbbá a brit kormányt hibáztatja, amiért fosszilis anyagokat alkalmaznak.
A tüntetők az alkotmányos jogaik hivatkoznak
A Just Stop Oil arról tájékoztatta a médiát, hogy már a megmozdulások előtt értesítette a Fővárosi Rendőrséget és az autópályaüzemeltetőt, hogy
„jelentős fennakadások” lesznek az M25-ös úton, és „felkéri őket, hogy vezessenek be 30 mérföld/órás sebességkorlátozást a közbiztonság megőrzésével kapcsolatos kötelezettségeikkel összhangban”.
Kapcsolódó tartalom
A rendőrség ezután letartóztatások sorozatát hajtotta végre, hogy megfékezze a tüntetők nagyszabású blokádokra vonatkozó terveit. Később a Just Stop Oil mozgalom a szóvivőjükön keresztül reagált Roger Hallam letartóztatására. A mozgalom továbbra is bűncselekmény elkövetésével vádolja a brit kormányt, amiért folytatják a fosszilis energiahordozók kitermelését. Szerintük a mozgalom vezetőjének elfogásában „nincs semmi meglepő, mivel ez a kormány bűnrészes abban az illegális és alkotmányellenes tervben, hogy több engedélyt és hozzájárulást adjon ki új olajra és gázra”. A Just Stop Oil szerint ez a „rendezett társadalom összeomlásához, jogaink és szabadságaink elvesztéséhez, valamint emberek millióinak halálához vezet”.
A szóvivő bírálta Rishi Sunak kormányát, amiért a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentéséről beszélnek, de továbbra is azok felhasználására irányuló újabb projekteket engedélyeznek.
A Just Stop Oil szóvivője hangsúlyozta, hogy „a brit törvények értelmében az embereknek joguk van rendbontást okozni, hogy megelőzzék a nagyobb károkat: ez a szükségszerűség joga”. A szóvivő úgy fogalmazott, hogy az elmúlt három évtized nyilvános viái, lobbitevékenysége és petíciók sora sem változtatott érdemben Nagy-Britannia energiatermelésén. Szerinte már „elkerülhetetlen a bomlasztó polgári ellenállás”.
Kapcsolódó tartalom
Fokozódnak a hatósági intézkedések
A Fővárosi Rendőrség megerősítette, hogy „jelentős” akciót indított az éghajlatváltozás elleni tiltakozók azonosítására és letartóztatására, akiket azzal gyanúsítanak, hogy „meggondolatlan és súlyos” zavart terveztek az autópályákon. Matt Twist, a Surrey rendőrség biztos-helyettes elmondta, hogy vasárnap este három embert tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítottak, hogy megzavarták a nyilvánosságot.
Twist azt mondta: „Alapos okunk van azt feltételezni, hogy a Just Stop Oil csoport meg akarja zavarni a főbb autópályahálózatokat, amelyek komoly károkat okoznának a lakosság számára, és meggondolatlan cselekedeteikkel komolyan akadályoznák a köz működését.
Mint a Daily Mail írta, valamennyi letartóztatott személyt azzal gyanúsítják, hogy a közrend szándékos megzavarását célzó összeesküvésben vettek részt. A Fővárosi Rendőrkapitányság már speciális csapatokat is mozgósított az ökomozgalom megfékezésére, amihez rendőröket vont be London minden részéből.
Kapcsolódó tartalom
A fővárosi rendőrség szerint október eleje óta több mint tízezer tiszti műszakot szenteltek a Just Stop Oil elleni tiltakozások rendfenntartásának.
Ez az óraszám azóta alakult így, hogy az Országos Autópálya Üzemeltető életbe léptette a Legfelsőbb Bíróság végzését, amely megtiltja, hogy a Just Stop Oil tiltakozói megzavarják Anglia legforgalmasabb autópályáját. A bíróság azóta egy újabb végzést is kiadott, melynek célja, hogy a Nagy-Londont körülvevő M25-ös autóúton zajló törvénytelen demonstrációkat is.
Miniszteri utasításra szigorították a fellépést
Ennek értelmében, bárki, aki az autópályára lép és rajta bármilyen tárgyhoz vagy építményhez rögzíti magát, valamint aki ebben a cselekményben közreműködik, az a bírósági döntés megsértése miatt büntethető. Elzárásra, pénzbírságra és vagyonelkobzásra számíthatnak. Az újabb intézkedést az országos autópályakezelő által az év elején megszerzett bírósági végzésen túlmenően biztosították, amely már eleve a demonstrálók ellen irányult, köztük például a Britannia Intézetből érkező aktivisták ellen.
Mark Harper közlekedési miniszter azt mondta, hogy a forgalmas autópályák blokkolásával, vagy az utak felett lévő építmények megmászásával való tiltakozás rendkívül veszélyes és bomlasztó. Éppen ezért a miniszter maga utasította az Országos Autópálya Üzemeltetőt, hogy kérvényezzen újabb, az aktivistákat kitiltó végzést a Legfelsőbb Bíróságtól, amelyet végül megkaptak.
Kapcsolódó tartalom
Hozzátette: „ez megkönnyíti a fellépést a tiltakozók e vakmerő kisebbsége ellen, akik börtönbüntetést vagy felső határ nélküli pénzbírságot is kaphatnak, ha megszegik a rendelkezést.”
Duncan Smith, az Országos Autópálya Üzemeltető üzemeltetési igazgatója úgy fogalmazott: „Emberek milliói támaszkodnak nap mint nap a stratégiai úthálózatra, és joguk van elvárni, hogy az megfelelően működjön.” Az igazgató azt is hangsúlyozta, hogy ezeken a forgalmas utakon tiltakozni rendkívül veszélyes, ami egyaránt veszélyezteti a tüntetőket és az összes úthasználót. A cikk emlékeztetett, hogy a Legfelsőbb Bíróság végzése 2023 májusáig lefedi az M25-öt, az M25-ös bekötőutakat és a főbb utakat Kentben és a doveri kikötő környékén.