logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Afganisztánban a tálibok feloldották Omár molla sírhelyének titkosságát

Nyilvánosságra hozták a tálibok a mozgalom 2013-ban meghalt alapítója és első vezetője, Omár molla Afganisztán keleti részén található sírjának pontos helyét, melyet eddig biztonsági okokra hivatkozva nem árultak el.

Zabihullah Mudzsáhid tálib kormányszóvivő elmondta, az első tálib kormányzat bukása után a radikálisok meg akarták akadályozni a kelet-afganisztáni Zabul tartományban lévő sír esetleges megrongálását, “mert sok volt az ellenség, az országot pedig megszállták”, így a helyet mostanáig csak az elhunyt családtagjai és közeli harcostársai ismerték.

Most már viszont semmi akadálya annak, hogy az emberek ellátogassanak a sírhoz” – tette hozzá a szóvivő.

A tálibok először 1996-ban vették át az irányítást Afganisztánban, majd 2001-ben az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció – arra hivatkozva, hogy a tálibok otthont adtak Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének és egyben terroristákat kiképző táborokat is működtettek – buktatta meg őket. Bár ezt követően visszaszorultak, Omár molla pedig bujkálni kényszerült, sosem tűntek el teljesen, változó intenzitással harcoltak a nyugatbarát kabuli kormányok ellen, míg végül 2021-ben ismét hatalomra kerültek.

Omár molla 2013-ban, körülbelül 50 évesen halt meg (pontos születési dátuma nem ismert), ám haláláról csak két évvel később értesült a világ a molla fia, Mohammad Jakub közlése alapján.

A kiemelt képünk illusztráció.

Ajánljuk még