logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

EU-küldöttség: Folytatni kell a párbeszédet a jobb megértés érdekében

Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának delegációja szerint folytatni kell a strukturális párbeszédet Magyarországgal egymás jobb megértése és a közös európai értékek megerősítése érdekében – mondta a delegáció vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Sabine Verheyen európai néppárti (EPP) német képviselő beszámolt róla, hogy a magyar fővárosban eltöltött több mint két nap alatt gyümölcsöző, konstruktív, de néha ellentmondásos eszmecserét folytattak.

Találkoztak Csák János kulturális és innovációs, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel, Bősz Anett budapesti főpolgármester-helyettessel, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Rektori Konferencia, a Közép-Európai Egyetem (CEU), valamint különböző médiaorgánumok és civil szervezetek képviselőivel – mondta el a képviselő.

Kiemelte, a tapasztalataikat Brüsszelben kiértékelik majd,

a következtetéseket pedig jelentésben fogalmazzák meg, mert figyelembe szeretnék venni a helyzet összetettségét, és nem akarnak elhamarkodott megállapításokat tenni.

Sabine Verheyen tett néhány általános megjegyzést a magyar média helyzetével kapcsolatban. Elmondta, nem értenek egyet azzal, hogy kormánypárti és ellenzéki orgánumokra osztják fel a médiumokat Magyarországon. Véleményük szerint a médiának politikailag és pénzügyileg függetlennek kell lennie, mert csak így láthatja el az ellenőrző szerepét.

A média a demokrácia negyedik alappillére, a működőképes demokrácia elengedhetetlen feltétele, ezért garantálni kell a függetlenségét, ami szerintük azt jelenti, hogy bármelyik médium dicsérheti vagy kritizálhatja a kormányt vagy az ellenzéket, de ettől nem lesz kormányellenes vagy ellenzéki – hangsúlyozta a delegáció vezetője.

Sabine Verheyen kitért arra is, hogy tájékozódtak az oktatás helyzetéről,

ezen belül is az Erasmus+ és a magyar tehetségeket támogató programrokról.

Elmondta, hogy nagyon örült az újbóli találkozásnak Navracsics Tiborral, aki egykor európai uniós biztosként sokat tett az oktatáspolitikáért. A miniszterrel beszéltek a kritika alatt álló magyar oktatási rendszerről, valamint a jövőre Európa kulturális fővárosába, Veszprémbe tervezett programokról is.

Ajánljuk még