logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A brit királyi légierőnek nincs elég pilótája az F–35-ös repülőgépekhez

| Szerző: hirado.hu
Már több mint három éve igyekeznek megoldani a katonai pilótaképzés krónikus problémáit az Egyesült Királyságban, ennek ellenére továbbra is súlyos késésekkel küzd az ország légiereje. Korábban megírtuk, hogy a királyi légierő a sokszínű munkaerő növelésére törekszik, szeretnék elérni, hogy a női alkalmazottak száma az évtized végére elérje a negyven százalékot, az etnikai kisebbségeké pedig a húsz százalékot. Ugyanakkor igen nagy probléma, hogy sem a nők, sem a kisebbségek nem találják vonzónak a katonai pályát, ezért a toborzótisztek sincsenek könnyű helyzetben.

Az Egyesült Királyság védelmi minisztere, Ben Wallace elismerte, gondok vannak a királyi légierő (RAF) pilótaképzésével – írja a Sky News hírportál.

Wallace szerint habár a RAF-nak jelenleg mindössze 27 F–35-ös típusú ötödik generációs – amerikai gyártmányú – repülőgépe van, de még ezt a darabszámot sem tudja ellátni pilótákkal.

A védelmi miniszter egy képviselői bizottság előtt beszélve elég nagy kihívásnak nevezte a helyzetet, és azt állította, hogy a pilótákból azért van hiány, mert a szóban forgó gépek újak. Ennek ugyanakkor ellentmond a tény, hogy az Egyesült Királyság már 2006-ban hivatalosan bejelentette a repülőgépek megvásárlására irányuló szándékát, és az első brit pilóta 2010-ben repült ilyen típusú gépen.

Kapcsolódó tartalom

A védelmi miniszter elismerte, hogy a katonai pilótaképzés – amelyet késésekkel sújtanak, a pilóták akár nyolc évet is várhatnak a képesítés megszerzésére a kitűzött két-három év helyett – kulcsfontosságú tényező a hiányban.

„A pilótaképzésünk nem ott tart, ahol én szeretném”

– fogalmazott Wallace. Pedig a pilótaképzést már több mint három éve próbálja rendbehozni Sir Mike Wigston légimarsall, akit ezzel bíztak meg.

Kapcsolódó tartalom

Az F–35-ös az Egyesült Királyság egyik legdrágább védelmi beszerzési programja, ugyanis a gépek darabja mintegy 85 millió fontba (körülbelül 40 milliárd forint) kerül. A RAF a meglehetősen borsos számla ellenére 138 ilyen típusú repülőt tervez üzemeltetni, ugyanakkor egyelőre csak 27 darabot vásárolt meg.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még