logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Drótkerítést épít a Kalinyingrádi területtel közös határszakaszon Lengyelország

Lengyelország ideiglenes drótkerítést épít a Kalinyingrádi terület nevű orosz exklávéval közös határszakaszon, a munkálatok már szerdán megkezdődnek – jelentette be sajtóértekezleten Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.

Blaszczak azzal indokolta a lengyel miniszteri tanács biztonsági és védelmi bizottsága döntése nyomán induló munkálatokat, hogy a kalinyingrádi repülőteret megnyitották a közel-keleti és az észak-afrikai országokból érkező járatok számára.

A kerítés három vonala szögesdrótból készül, 2,5 méter magas és 3 méter széles lesz. A lengyel oldalon állatokat védő akadályt is létesítenek – közölte Blaszczak.

A drótkerítéssel párhuzamosan elektronikus riasztórendszert is telepítenek – erősítette meg Blaszczak. A mozgásérzékelőkből és kamerákból álló riasztórendszer létesítését augusztusban helyezte kilátásba Anna Michalska, a lengyel határőrség szóvivője.

Ilyen riasztórendszert létesítették már a lengyel-fehérorosz határ 202 kilométer hosszú szakaszán, ahol a migrációs nyomás miatt tavaly először szintén drótkerítést, majd 5,5 méter magas acélkerítés emeltek.

Blaszczak úgy látta: a tavalyi migrációs válság „a Kremlben írt terv” volt. Korábbi lengyel politikai nyilatkozatok az ukrajnai háborút megelőző hibrid cselekvésnek minősítették a migrációs nyomást. Varsó szerint a Kalinyingrádi területen, valamint Fehéroroszországon keresztül egyaránt elérheti a lengyel határt egy újabb, a közel-keleti és az észak-afrikai országokból induló migrációs hullám.

A lengyel–fehérorosz határon tavaly 39 714 határsértési kísérletet regisztráltak, míg egy évvel korábban mindössze 88-at. Ez év eleje óta közel 11,5 ezer határsértési kísérletet tartanak számon, ebből októberben több mint 2,5 ezret, ami meghaladja az előző hónapok adatait.

Ajánljuk még