logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Magyar siker a szlovák választásokon

| Szerző: hirado.hu
Megvédte vezető szerepét a régiókban a magyarokat tömörítő Szövetség Szlovákiában. A párt a vártnál jobban szerepelt a megyei választásokon, de növelni tudta polgármesterei számát a helyhatósági választásokon is. Szombaton Szlovákiában összevont választásokat tartottak, egyszerre választottak polgármestert, önkormányzati képviselőket, megyeelnököt és megyei képviselőket – számolt be az M1 Híradója.

 

„Mindkét eredmény fontos eredmény” – a párt elnöke szerint a helyhatósági és a megyei önkormányzati választások is jó eredménnyel zárultak a Szövetség számára. A magyarokat képviselő pártnak

Szlovákia nyolc megyei önkormányzatából ötben lesznek képviselői, az eddigi 42 helyett 54-en.

A Szövetség legjobban Nyitra és Nagyszombat megyékben szerepelt.

„Nyitra megyében és Nagyszombat megyében is ennek köszönhetően az elkövetkező időszakban nagy valószínűséggel lesz megyei alelnökünk. És ugyanez elmondható Besztercebányáról és Kassa megyéről, hiszen ott is a győztes megyeelnököket támogatta a Szövetség” – árulta el Forró Krisztián, a Szövetség elnöke.

A helyhatósági választásokon a tapasztalat győzött. Az emberek a bizonytalan gazdasági helyzetben többségében azok mellett a jelöltek mellett tették le a voksukat, akik korábban már bizonyítottak.

A Szövetség több mint 250 polgármesteri széket szerzett országosan.

A legtöbb településen a regnáló vezető meg tudta tartani pozícióját. Sőt, sok helyen nem is volt kihívója a korábbi polgármesternek.

„Ma elindulni ezen a pályán, úgymond kezdőként, az nagy kihívás és egy kemény munka. Nyilván vannak új, kezdő kollégák is. Meg vannak, akik folytatják is. Picit helyzeti előnyben vannak, akik folytatják. De azt gondolom, hogy alapvetően arra kell törekednünk, hogy a következő négy évben stabilizálni tudjuk az önkormányzati munkát és nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő” – fogalmazott egy polgármester.

Szlovákia történetében először tartottak összevont választásokat. A szavazásra jogosultak egyszerre választottak polgármestert, önkormányzati képviselőket, megyeelnököt és megyei képviselőket. A két választást fehér és kék színnel különböztették meg.

„Rohan mindenki a mai világban, úgyhogy ez így nagyon ez így nagyon egyszerű, hogy egy hétvége alatt lerendeződik a kettő. Minthogy most két hétvégén kelljen járnunk választani” – mondta egy szavazó.

Az összevont választásokat közel 44 százalékos részvétel mellett tartották Szlovákiában.

Így a megyei önkormányzatok összetételéről jóval többen döntöttek, mint a korábbi voksolások alkalmával.

A Szövetség választáson elért magabiztos eredményéhez gratulált a magyar miniszterelnök-helyettes is. Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy a választáson elért eredmény az egész szlovákiai magyarság közös sikere. Reményét fejezte ki, hogy a megválasztott képviselők élni tudnak a választóktól kapott bizalommal, és erős magyar érdekképviseletet teremtenek.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még