logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szijjártó Péter: Ha lehetséges volt a béke Izrael és több arab ország között, akkor Ukrajnában is lehetséges

Ha békét lehetett teremteni Izrael és több arab ország között, akkor ez Ukrajnában is lehetséges, csak ehhez a kommunikációs csatornák újranyitására van szükség, párbeszédre az egymással szembenálló felek között – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nyílt vitáján rámutatott, hogy az elmúlt évtizedek kudarcos próbálkozásai után az úgynevezett Ábrahám-megállapodások tető alá hozása volt az első eredményes békekezdeményezés a Közel-Keleten.

Szavai szerint ebben el kell ismerni Donald Trump volt amerikai elnök és főtanácsadója, Jared Kushner érdemeit, akik előmozdították a párbeszédet és az együttműködést Izrael és az érintett négy arab állam között, ugyanis ez elengedhetetlen volt a kapcsolatok normalizálásához.

Felszólalásában hangsúlyozta, hogy a történtek lényeges tanulságot jelentenek Európa számára az ukrajnai helyzetre vonatkoztatva is.

Mire volt szükség? Valódi vezetőre, aki elég bátor és erős volt ahhoz, hogy újranyissa a kommunikációs csatornákat az egymással súlyos konfliktusban álló felek között” – mondta.

Amennyiben lehetséges volt Donald Trump számára, hogy békét teremtsen Izrael és több arab ország között (…), akkor Ukrajnában is lehetségesnek kell lennie a béketeremtésnek” – fogalmazott.

Ha nincsenek tárgyalások, akkor nem lesz béke, ha vannak tárgyalások, akkor van remény a békére” – szögezte le, hozzátéve, hogy a háborús retorikát a béke retorikájának kellene felváltania a nemzetközi szervezetekben.

Szijjártó Péter a közel-keleti helyzettel foglalkozó ülésen kiemelte, hogy a világ számos válsággal néz szembe egyszerre az ukrajnai háború kitörése óta,

ráadásul a negatív kihatások a szomszédos Magyarországon azonnal és súlyosan jelentkeznek, ezért hazánk rendkívüli módon érdekelt a békében.

Aláhúzta, hogy minél előbb véget kell vetni a regionális fegyveres konfliktusoknak, ugyanis minél több ilyen zajlik párhuzamosan, annál nagyobb a veszélye egy újabb világháború kirobbanásának.

A miniszter arról számolt be, hogy a Közel-Kelet biztonsági helyzete mindig is jelentős kihatással volt Európa biztonsági helyzetére, az instabilitás ugyanis a terrorfenyegetettség és az illegális bevándorlási hullámok erősödését eredményezi. „Európának napjainkban különösen nincsen szüksége még egy biztonsági kihívásra, és nem is tudna vele megküzdeni” – figyelmeztetett.

Ajánljuk még