Aktuális

Elítélték a milánói szilveszteri csoportos nemi erőszak egyik elkövetőjét, egy egyiptomi férfit

Feloszlatták az esküdtszéket az ausztrál képviselőházi erőszakkal kapcsolatos perben

Csütörtökön az ügyben eljáró bíró feloszlatta az esküdtszéket abban a perben, amelyben egy korábbi kormányzati tanácsadót azzal vádolnak, hogy megerőszakolta kolléganőjét az ausztrál parlament képviselőházában.

A bíró azért döntött így, mert az egyik esküdt behozott egy szexuális erőszakról szóló kutatási tanulmányt az esküdtszék üléstermébe, ami tilos, mert az esküdteknek kizárólag a tárgyalás során bemutatott bizonyítékok alapján kell dönteniük.

Lucy McCallum canberrai főbíró kifejtette: az egyik esküdt kutatást folytatott az esettel kapcsolatban, és a tanulmányt behozta az ülésterembe, ahol a 12 fős esküdtszék éppen az ítélethozatallal foglalkozott.

„Bizonyítékot kaptam arról, hogy legalább az egyik esküdtnél olyan kutatási anyag volt, amelyet a bírósági per során nem bocsátottak az esküdtszék rendelkezésére”

– fogalmazott McCallum.

„Kétség sem fér hozzá, hogy az esküdt viselkedése miatt meg kell semmisíteni ezt a bírósági eljárást”

– tette hozzá a canberrai főbíró.

Az egyik bírósági hivatalnok szerda este találta meg a tanulmányt az ülésteremben.

Kapcsolódó tartalom

A 27 éves Bruce Lehrmann korábbi minisztériumi tanácsadó a canberrai legfelsőbb bíróság előtt tett vallomásában ártatlannak vallotta magát a nemi erőszak vádjában, amelyet a vád szerint 2019 márciusában az egyik parlamenti miniszteri irodában követett egy italozással töltött estét követően. Ha bűnösnek találják és elítélik, Lehrmann akár 12 éves börtönbüntetést is kaphat.

Az áldozat, Brittany Higgins, aki az eset idején Lehrmann kolléganője volt, az igazságszolgáltatást bírálta az elkövetett eljárási hiba miatt.

„Úgy döntöttem, felszólalok. Felszólalok a szexuális erőszak ellen, felszólalok az igazságtalanság ellen, felszólalok és megosztom másokkal a tapasztalatomat. Az igazat mondtam, akármennyire kényelmetlen vagy kellemetlen is volt ez a bíróság számára” – nyilatkozta a könnyeivel küszködve Higgins a bíróság épülete előtt.

„A mai bírósági fejlemény nem változtatja meg ezt az igazságot. Felszólaltam, de eddig nem értettem teljesen, mennyire aszimmetrikus a büntető igazságszolgáltatási rendszer, de most már tudom”

– tette hozzá a felperes.

Higgins elmondta: napokon át hallgatták ki tanúként, át kellett adnia mobiltelefonját, sms-üzeneteit, telefonos fényképeit és egyéb személyes adatait Lehrmann ügyvédeinek. Ezzel szemben a vádlott élhetett azzal a jogával, hogy nem kell maga ellen bizonyítékot szolgáltatnia. Lehrmann jogi képviselői azt állították: nem volt szexuális kapcsolat kettejük között.

Lehrmann nem nyilatkozott a sajtónak, amikor elhagyta a bíróságot, de ügyvédje kijelentette: csalódott amiatt, ami történt.

A feltételezett elkövetőt a vádemelést követően nem vették őrizetbe, és óvadék ellenében továbbra is szabadlábon védekezhet 2023. február 20-ig, amikor az új bírósági per megkezdődhet.

Kapcsolódó hírek

Élve temette el a feleségét egy férfi, de a nő kiszabadult és feljelentette
Leszúrta, majd élve eltemette egy férfi a feleségét az Egyesült Államokban. A nő azonban ki tudott mászni a sekély sírhantból, és egy közeli lakótól kért segítséget. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, de várhatóan túléli. A rendőrség letartóztatta a férfit, akit testi sértéssel, családon belüli erőszakkal, emberrablással és gyilkossági kísérlettel vádolnak.
Külföld

Ajánljuk még