logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Varga Judit: A konzervatív politika működőképes

A magyar kormányzati politika bizonyította, hogy a konzervatív politika működőképes, ezt támasztotta alá a negyedik kétharmados többséget jelentő választási győzelem ebben az évben – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Washingtonban a Heritage Foundation székhelyén tartott előadásában Egyesült Államokbeli útjának harmadik napján, hétfőn.

Varga Judit az egyik legbefolyásosabb amerikai konzervatív tudásközpont rendezvényén a konzervatív politika működőképességének példájaként említette, hogy a magyar kormány által 2010-ben ígért egymillió új munkahely 2021-re megvalósult, ami igazolja, hogy a kereszténydemokrata és nemzeti konzervatív recept is működik.

Az amerikai hallgatóság előtt kifejtette, hogy Magyarország azért jelent problémát a liberális fősodor számára, mert bizonyította, hogy három eszme – a szuverenitás védelme, a konzervatív értékek összehangolt képviselete, valamint a jogállamiság elvei alapján kormányzott demokratikus állam – összeegyeztethető egymással. Vagyis jogállamként tagja lehet az Európai Uniónak olyan ország is, amely konzervatív politikát folytat, és nem csak liberális államot lehet jogállami alapon kormányozni, de konzervatív értékek mentén is meg lehet maradni a jogállamiság keretei között – mutatott rá.

A miniszter az Európai Unióval kapcsolatban kijelentette, hogy a magyar álláspont szerint a közösség sikerének kulcsa az egyes nemzetállamok sikere, de ma azt látni, hogy az Európai Unió egy nemzetek nélküli Európát épít.

Ez a törekvés tetten érhető abban, ahogy kiszervezi a demokráciát NGO-k nemzetközi hálózatainak, amelyek erre nem kaptak megbízást az egyes nemzetállamokban, hanem nemzetközi pénzügyi támogatásból működnek, és óriási hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy a közvéleményt befolyásolják, különösen az Európai Unióban – fejtette ki. Hozzátette, ennek eredménye, hogy az Európai Unió politikai működése ma már nem az egyes tagállamok kormányainak álláspontjain és iránymutatásain alapul, hanem azokén az intézményekén, amelyeket az említett nemzetközi NGO-k foglyul ejtettek.

Magyarország azt mondja, hogy Európának ismét a demokráciák demokráciájaként kell működnie, amiben megválasztott, hivatalban lévő és felelős kormányok gyűlnek össze rendszeresen, hogy mutassák a politika irányát, mert ezek a kormányok azok, amelyek felelősek a nemzetükért, a gazdasági ügyeikért és mindenfajta társadalmi kérdésért – fogalmazott a miniszter.

A jelen gazdasági nehézségeivel kapcsolatban megjegyezte, hogy az élet bizonyítja, és akár a járványhelyzet is, hogyha nem tartják tiszteletben a tagállamok cselekvési szabadságát, akkor Európa nem lesz képes úrrá lenni a kihívásokon.

Európának a közvetlen közelében zajló háború miatt gazdasági recesszió fenyegetésével kell szembenéznie, és a háborúra adott válaszok is befolyásolják Európa gazdaságát, ide tartozik a szankciós politika és az energiapolitika – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter a befolyásos amerikai tudásközpontban tartott előadásában Washingtonban.

Ajánljuk még