Aktuális

A rendőrség nyomozást indított: az állatkertben különös dolgok történtek

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több halálos áldozatot követelt Bangladesben a Szitrang nevű trópusi vihar

Legalább öt halálos áldozatot követelt Bangladesben a Szitrang nevű trópusi vihar – közölte hétfőn a helyi katasztrófavédelmi minisztérium szóvivője.

Mint mondta, félő, hogy az áldozatok száma még növekedhet.

Abul Kalam Mallick meteorológus szerint a vihar helyi idő szerint este kilenc órakor érte el a partvidéket 80 kilométer óránkénti széllökésekkel.

A vihar gyorsan áthaladt Banglades déli részein és elérte a főváros, Dakka peremét, ahol az erős szél fákat csavart ki és utakat öntött el a heves esőzés.

A várható áradásokra tekintettel a hatóságok mintegy 2,5 millió ember számára készítettek elő szükségszállásokat. Délutánig legalább 250 ezer embert evakuáltak. A Bhásán Csar szigetére telepített mintegy 33 ezer rohingja menekültet felszólították, hogy maradjanak szálláshelyeiken. A szigetre vonatkozóan erős széllökéseket és esőzést jeleztek előre.

A dakkai hatóságok felszólították a halászbárkák és a hajók üzemeltetőit, hogy egyelőre ne induljanak ki a nyílt tengerre. A bangladesi folyami közlekedést is ideiglenesen leállították. A polgári repülési hatóság kedd délig az ország három repülőterén törölt minden járatot.

Ajánljuk még