Fontos

Amerikai külügyi államtitkár: Örülünk, hogy az Északi Áramlat 2 egy fémdarab a tengerfenéken

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Peking tiltakozik a német küldöttség tajvani látogatása miatt

A kínai kormány tiltakozását fejezte ki kedden amiatt, hogy egy német politikusokból álló küldöttség ismét Tajvanra látogatott.

A pekingi külügyminisztérium egyúttal ismételten emlékeztetett, hogy a szigetet Kína részének tekinti.

A kommunista állam külügyminisztériuma felszólította a delegációt, hogy sürgősen szakítsa meg az együttműködést Tajvan szeparatista erőivel, és tartsa tiszteletben az egy Kína elvet.

„Tajvan Kína elidegeníthetetlen része” – szögezte le a külügyi tárca közleményében, amelyben arra is felhívta a figyelmet, hogy Tajpejt tartják felelősnek a térségben kialakult feszültségért.

Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta önálló kormánya van. Peking korábban számtalanszor leszögezte: ha kell, erővel biztosítja fennhatóságát a sziget felett.

A delegáció – Peter Heidt, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) tagjának vezetésével – a hét végén érkezett Tajpejbe, hétfőn pedig találkozott mások között Caj Jing-ven tajvani elnökkel.

Kapcsolódó tartalom

Megbeszélésük során Heidt hangsúlyozta: a kínai-tajvani kapcsolatokon csakis békés úton, közös megegyezéssel lehet változtatni, s ez vonatkozik a Tajvani-szoros ügyére is.

Caj Jing-ven kedden kijelentette: Tajvan nem hátrál meg Kína agresszív fenyegetése előtt, és a Peking felől érkező nyomást Oroszország Ukrajna elleni offenzívájához hasonlította.

Az elnök demokráciapárti aktivisták tajpeji találkozóján azt mondta: a demokráciák a hidegháború óta nem látott fenyegetéssel néznek szembe, példaként pedig ismét az ukrajnai háborút említette.

A tajvani nép túlságosan is jól ismeri az ilyen agressziót” – tette hozzá, egyúttal azzal vádolta meg Pekinget, hogy a katonai fenyegetés mellett kibertámadásokat is végrehajt a sziget ellen, valamint gazdaságilag is igyekszik ellehetetleníteni Tajvant.

Ajánljuk még