logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mindkét Korea figyelmeztető lövéseket adott le tengeri határ mentén

Észak- és Dél-Korea hadserege egymást figyelmeztető lövéseket adott le hétfőn tengeri határuk mentén; a történtek után Phenjan és Szöul is a másikat vádolta határsértéssel.

A dél-koreai vezérkar közölte, hogy a lövésekkel egy észak-koreai kereskedelmi hajót figyelmeztetett, amely hétfő hajnalban átlépte a két Korea tengeri határát.

Az észak-koreai hadsereg tüzérségi tűzzel figyelmeztetett egy határsértő dél-koreai hadihajót – közölte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

Az esetet követően a dél-koreai vezérkar azzal vádolta Észak-Koreát, hogy megsértette azt a 2018-as katonai megállapodást, amely tiltja az ellenséges tevékenységeket a határ közelében.

„Újra felszólítjuk Észak-Koreát, hogy azonnal hagyjon fel az állandó provokációval és vádaskodással, amely veszélybe sodorja a Koreai-félsziget, illetve a nemzetközi közösség békéjét és stabilitását” – írta közleményében a vezérkar.

Phenjan gyakori rakétatesztjei és a rendszeres dél-koreai hadgyakorlatok miatt az utóbbi néhány évben megnőtt a feszültség a két Korea között.

Észak-Korea az elmúlt hetekben rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal kísérletezett, illetve több száz tüzérségi lövedéket lőtt ki keleti és nyugati partjairól Dél-Korea hadgyakorlatai miatt tiltakozva.

A dél-koreai hadsereg a múlt héten kezdte meg azt az évenkénti hadgyakorlatát, amely október 28-ig tart. Korábban az Egyesült Államokkal és Japánnal is tartott közös gyakorlatokat.

A dél-koreai haditengerészet hétfőn közölte, hogy a folyó hadgyakorlat része lesz egy négynapos művelet az ország nyugati partjainak közelében. Ebben mintegy húsz hadihajó vesz részt, köztük egy Aegis ballisztikus rakétavédelmi rendszerrel felszerelt romboló. A hajókat Apache harci helikopterek és A-10-es repülőgépek kísérik.

Phenjan háborús főpróbának nevezte a hadgyakorlatot, és válaszlépéssel fenyegetett. Szöul és Washington szerint a műveletek kizárólag védelmi jellegűek, és Phenjan elrettentésére szolgálnak.

A címlapfotó illusztráció. 

Ajánljuk még