Aktuális

Egy éve tart a háború, milliók talán sohasem térnek haza

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az EP szerint aggályok vetődnek fel a jogállamiság máltai helyzetével kapcsolatban

Az Európai Parlament szerint aggályok állnak fent a jogállamiság állapotával kapcsolatban Máltán, és a testület megdöbbentőnek tartja, hogy nem történt semmilyen előrelépés azokban a korrupcióval és pénzmosással kapcsolatos büntetőeljárásokban, amelyeket Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolása idején vizsgált – tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

A 564 szavazattal, 10 ellenszavazat és 17 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban az EP-képviselők sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy a Daphne Caruana Galizia újságíró meggyilkolásával kapcsolatos folyamatban lévő eljárások kevés eredménnyel járnak.

Elégtelennek találták, hogy a bírósági eljárás eddig csupán három, a gyilkosság végrehajtásához kapcsolódó ítélet meghozatalához vezetett, és hangsúlyozták: mindenkit bíróság elé kell állítani, aki a gyilkosságban bármilyen szinten részt vett. A képviselők aggasztónak találták, hogy egy évvel a vizsgálatról szóló jelentés közzététele után az elszámoltatás hatékonyágának javítását szolgáló ajánlások végrehajtása még mindig hiányos, annak ellenére, hogy a kormány számos reformjavaslattal állt elő. Az EP aggodalmát fejezte ki a máltai bűnüldözés és igazságszolgáltatás intézményi kudarca és a többi között azon, a közelmúltban napvilágra került információk miatt, amelyek szerint a magas rangú politikai tisztviselőkkel kapcsolatban állókkal szemben nem hajtják végre az európai elfogatóparancsokat.

Az EP szerint problémát jelent a vizsgálati és bírósági eljárások hossza és alacsony hatékonysága, a pénzmosással és korrupcióval kapcsolatos intézkedések elégtelensége, az Európai Ügyészséghez utalt esetek viszonylag alacsony száma és a máltai hatóságok együttműködésének állítólagos hiánya. Aggályos a korábbi miniszterelnök, a kabinetfőnöke és a korábbi idegenforgalmi miniszter büntetlensége, és a média szabadsága és sokszínűsége útjában álló akadályok – húzták alá.

Trócsányi László és Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselői az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatukban hangsúlyozták, noha az EP szerint Máltán jogállamisági aggályok állnak fent, Magyarországgal és Lengyelországgal ellentétben a máltai kormánnyal szemben semmilyen pénzügyi szankciót nem fognak alkalmazni.

Megdöbbenéssel állunk az előtt, hogy Máltán a hatóságok Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása kapcsán késve és nem kellő hatékonysággal folytatták le a nyomozást” – fogalmazott Trócsányi László.

Egy újságíró megölése nemcsak embertelen gyilkosság, hanem a sajtószabadság, és maga a jogállamiság elleni legdurvább merénylet. Kulcsfontosságú, hogy a hatóságok mindenkor kellő eréllyel lépjenek fel az ilyen jellegű bűncselekmény elkövetőivel szemben, és biztosítsák a szabadságjogok maradéktalan érvényesülését – húzta alá.

Az EP-képviselő kiemelte: kettős mércét jelent, hogy amikor egy országban baloldali kormány van hatalmon, az Európai Parlament a jogállamiság védelme érdekében csak vonakodva, a jobboldali politikai pártok fellépésére hajlandó megszólalni. A hitelesség komoly érték. Amikor azonban egy szervezet kettős mércét kezd alkalmazni, akkor a hitelesség is eltűnik – vélekedett Trócsányi László.

Hidvéghi Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy Máltán a baloldali kormányhoz köthető politikailag motivált gyilkosság történt, mégsem indult jogállamisági eljárás az országgal szemben. Magyarország és Lengyelország esetében semmilyen valódi jogállamisági kritérium nem sérült, ennek ellenére az európai baloldal mondvacsinált okokra hivatkozva ideológiai támadást indított a magyar és lengyel jobboldali kormányokkal szemben. Ez a kettős mérce iskolapéldája – tette hozzá az EP-képviselő.

Ajánljuk még