logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rétvári: A migráció az EU vívmányait veszélyezteti

A fokozódó illegális migráció már az Európai Unió (EU) alapvető vívmányait, a személyek, az áruk és a tőke szabad mozgását, így az EU gazdaságát veszélyezteti – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1-en.

Az államtitkár a műsorban hangsúlyozta, hogy rekordokat dönt az elfogott embercsempészek száma az elmúlt időszakban. A legtöbben igen komoly büntetést, akár 3 és 5 év közötti szabadságvesztést kapnak, ráadásul sok esetben az embercsempészethez más bűncselekmény is párosul.

„Igy már kétezer fölött van azoknak a száma, akik valamilyen embercsempészettel kapcsolatos bűncselekmény miatt vannak börtönben. Ez egy óriási szám… Az idei évben rekordot is döntöttünk, olyan szempontból is, hogy 2015-ben amikor az illegális migráció legnagyobb hulláma volt, akkor körülbelül ezeregyszáznegyven környékén volt az elfogott embercsempészek száma”

-mondta el Rétvári Bence. A növekedő szám nyilvánvalóan egyre nagyobb terhet jelent az igazságszolgáltatás számára. Magyarország a közös európai határt, a közös európai biztonságot védi, ugyanakkor az anyagi terheket egyedül viseljük. A politikus kimelte, hogy egy rabnak az őrzése akár öt millió forint is lehet, és ez évente Magyarországnak körülbelül három milliárd forint költségtöbbletet jelent.

Az államtitkár arra figyelmeztet, hogy hosszú távon hazánk nem tudja egyedül viselni ezeket az anyagi terheket.

„Nem elég, hogy a határkerítést mi fizettük ki, ami hatszáz millárd forintba került, amihez az unió kettő százalákkal sem járult hozzá. Most mi álljuk az embercsempészek elfogásánák árát is”

-összegezte a problémát a KDNP-s politikus. Az elfogottak nagy arányban nem is magyarok, így tolmácsot, sokszor egyedi étkezést kell biztosítani nekik. Az elérő kultúrális háttér is sokszor feszültségforrás a börtönökben.

Rétvári Bence hozzátette: egyre több uniós tagállam vezet be határellenőrzést a fokozódó migrációs nyomás miatt.

Magyarország ellenzi az illegális migráció automatizálását jelentő uniós migrációs paktum elfogadását – jelentette ki.

A paktum szerint a migránsok továbbra is az unió területén belül nyújthatnák be a menekültkérelmüket. A magyar kormány álláspontja viszont az, hogy ezt csak az unió határain kívül tehessék meg, mert ha egyszer bejutottak, nagyon nehéz kitoloncolni őket – magyarázta.

A politikus elmondta, hogy míg 2019-ben 46 ezer, az idén már több mint 150 ezer migráns ellen intézkedtek, a magyarországi börtönnépességnek pedig már tíz százalékát teszik ki az elfogott embercsempészek, ami milliárdokbaba kerül a magyar adófizetőknek.

A határvédelem költségeinek legalább a felét az EU-nak kellene állnia – emelte ki –, mivel nemcsak Magyarország, hanem egész Európa védelmét jelenti a határkerítés. Az unió azonban a határkerítés hatszáz milliárd forintos költségének még a két százalékát sem térítette meg Magyarországnak – mondta Rétvári Bence.

Ajánljuk még