logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár beszédével kezdődött a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa

Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és államfő külpolitikai, pártpolitikai és gazdasági kérdésekről is beszélt a Kínai Kommunista Párt (KKP) vasárnap nyílt 20. kongresszusán.

Hszi Csin-ping a Hongkonggal kapcsolatos helyzetet úgy jellemezte, hogy az fontos fordulóponthoz érkezett, áttért a káoszból az irányításba. „Hatékonyan végrehajtottuk a különleges közigazgatási körzet teljes körű irányítását a megfelelő törvényekkel összhangban, és végrehajtottuk a Hazafiak irányítják Hongkongot elvét” – fogalmazott.

Kitért arra is: Kína eltökélt, hogy ellenálljon a Tajvan függetlenségét célzó szeparatista akcióknak. „A Tajvan függetlenségét célzó elszakadási tevékenységekre, a Tajvan ügyeibe beavatkozó külső erők komoly provokációira válaszul határozottan nagyszabású harcot folytattunk az elszakadás és a beavatkozás ellen” – mondta.

Megjegyezte, hogy Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal, de nem adja fel a katonai lehetőséget a probléma megoldására.

Leszögezte: „a nemzeti újraegyesítés mindenképpen megtörténik”. A főtitkár azzal folytatta, hogy Kína soha nem fog betölteni hegemón szerepet és nem akar terjeszkedni, szilárdan ragaszkodik független és békés külpolitikájához.

Hszi Csin-ping szólt arról is, hogy a gyakorlatba kell átültetni a pártnak azt az elképzelését, hogy a mostani új korszakban meg kell erősíteni a hadsereget, korszerűsíteni kell a fegyvereket és felszereléseket, javítani kell a hadsereg stratégiai képességein a nemzetbiztonság és a szuverenitás védelme érdekében.

Elmondta: teljesül az a cél, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg alapításának 100. évfordulójára, 2027-re világszínvonalú hadserege legyen az országnak. Ez stratégiai követelmény – tette hozzá.

A pártvezető a párton belüli korrupciót rákbetegséghez hasonlította.

A korrupció a legnagyobb rákbetegség, amely a párt életképességét és harci képességét veszélyezteti” – mondta, hozzátéve: amíg létezik táptalaj és feltétel a korrupcióhoz, az ellene folytatott küzdelem egy pillanatra sem állhat meg.

Társadalmi kérdésekről szólva elmondta, hogy Kína növelni kívánja a középosztályhoz tartozó állampolgárok arányát. Megfogalmazása szerint „előmozdítjuk az esélyegyenlőséget, növeljük az alacsony jövedelműek jövedelmét és bővítjük az átlagos jövedelműek, azaz a középosztályba tartozók arányát”.

Több munkáért több fizetést fogunk biztosítani, és arra ösztönözzük az embereket, hogy kitartó munkával érjék el a jólétet” – tette hozzá.

Hszi Csin-ping beszélt arról is, hogy Kína az elmúlt években számos kulcsfontosságú technológia terén ért el áttörést, beleértve az űrkutatást és a nukleáris projekteket is.

Több kulcsfontosságú technológiai területen áttörést értünk el, mint például a kísérleti űrrepülések, holdkutatás, műholdas navigáció, kvantumtechnológiák”. A kínai vezető megemlítette továbbá a szuperkapacitású számítógépek létrehozását, a mélyóceáni kutatást és a gyógyszeriparban használt biológiai technológiákat.

A pártfőtitkár szerint a cél az, hogy Kínát erős technológiai és ipari hatalommá alakítsák, de nem kevésbé nagy figyelmet fordítanak az agrárrégiók átfogó fejlesztésére is. Hszi Csin-ping szerint Peking arra törekszik, hogy „megbízható alapot teremtsen az élelmezésbiztonsághoz”. Cél az is, hogy tovább erősítsék Kína vezető kereskedelmi hatalmi pozícióját.

Ajánljuk még