logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója: Egy döntő évtized első éveit éljük

| Szerző: hirado.hu
A nemzetközi rend egy új korszakba lépett, melyben az Amerikai Egyesült Államoknak (USA) fel kell vennie a harcot, ha eddigi liberális berendezkedését meg szeretné védeni, ugyanis Kína és Oroszország az élre tör – nyilatkozta Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója. A tisztviselő szerint ugyanis a hidegháború utáni korszak már véget ért, ezáltal a világ egy új szakaszba lépett, amely egy olyan geopolitikai versenyről szól, amely szorosan kapcsolódik Kína és Oroszország többpólusú világrendre való törekvéséhez.

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szerint az, ahogyan az Amerikai Egyesült Államok a következő évtized során cselekszik, döntő, illetve megtörő tényezője is lehet a liberális nemzetközi rend megőrzésére tett erőfeszítéseknek a kínai kommunista rezsim autokratikus előretörésével szemben.

Egy döntő évtized első éveit éljük. A Kínai Népköztársasággal folytatott versenyünk feltételei meghatározásra kerülnek. A közös kihívások, például az éghajlatváltozás kezelésének lehetőségei drasztikusan szűkülni fognak, még akkor is, ha ezen kihívások intenzitása megnő” – fogalmazott a tanácsadó a washingtoni Georgetown Egyetem Új Amerikai Biztonság Központja és a Walsh Külszolgálati Iskola által szervezett rendezvényen.

A hírportál kiemelte, a Biden-kormány nemzetbiztonsági stratégiája a kommunista Kínát jelölte meg az USA előtt álló legnagyobb kihívásként, mely után néhány órával tett nyilatkozatot Jake Sullivan.

Kapcsolódó tartalom

A tisztviselő úgy gondolja, hogy

a Kínai Népköztársaság bel- és külföldön egyaránt magabiztos fellépése egy illiberális víziót terjeszt elő a gazdasági, politikai, biztonsági és technológiai területeken a nyugattal való versenyben. Ez az egyetlen versenytárs, amelynek szándékában áll a nemzetközi rend átalakítása, és egyre nagyobb a kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy ezt meg is tegye.

Sullivan szerint továbbá a világ kilépett a hidegháború utáni korszakból, amelyet gyakran a globalizáció felemelkedésével, a nemzetközi együttműködéssel és a nagyhatalmak közötti katonai konfliktusok általános hiányával hoznak összefüggésbe.

Most a geopolitikai verseny új korszaka kezdődött, amely szorosan kapcsolódik Kína és Oroszország többpólusú világrendre való törekvéséhez. Ebben a feltörekvő korszakban az autokratikusnak jelölt nemzetek arra törekednének, hogy a nemzetközi rendszer szabályait saját szeszélyeik szerint írják át.

„A világ nagy autokráciái úgy vélik, hogy a demokratikus világ hanyatlóban van”

– fogalmazott és hozzátette, „egy egészen más jövőképet akarnak megvalósítani, ahol az erőnek van igaza, és a technológiai és gazdasági kényszer mindenkit kiszorít, aki kilép a sorból.”

Sullivan szerint Hszi Csin-ping kínai elnök és Vlagyimir Putyin orosz vezető tekintélyelvű filozófiája „alapvető törékenységet” tartalmaz, amelyet egy „egységes szabad, nyitott és virágzó nemzetközi rend” képes legyőzni.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Jake Sullivan, Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója az Amerikai Egyesült Államok ukrajnai területek Oroszország általi annektálására adott válaszáról beszél a Fehér Ház James Brady sajtótájékoztató termében tartott sajtótájékoztatón Washingtonban, 2022. szeptember 30-án. (Fotó: EPA/Michael Reynolds)

Ajánljuk még