logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Németországban egyre rosszabb a helyzet az energiaszankciók miatt

„Az energiaszankciók több kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak” – írta Kovács Zoltán államtitkár a közösségi oldalán. A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár egy felmérésre hivatkozva hozzátette: a németek 57 százaléka látja úgy, hogy a szankciók többet ártanak Németországnak, mint Oroszországnak. Németországban a helyzet egyre rosszabb: vannak olyan családok, akik zálogházba adják az értékeiket, hogy pénzhez jussanak és ki tudják fizetni a rezsiszámláikat – közölte az M1 Híradója.

A Németországban egekbe szökő energiaárak miatt egyre többen próbálnak gyors kölcsönhöz jutni, zálogházba adják értékeiket. Az egyik nő a porszívóját adta letétbe, és 400 eurót (mintegy 160 ezer forint) kapott érte. „Már egyre kevesebbet engedhetünk meg magunknak. A bevásárlás kész katasztrófa. De gondoskodnom kell a gyerekeimről” – mondta a fiatal édesanya.

Jelenleg mintegy kétszázötven zálogház működik Németországban, az elmúlt időszakban azonban soha nem látott mértékben fellendült a forgalom.

Gyakran több az ügyfelünk, mint a pénzügyi válság idején. Nehéz gazdasági időket élünk” – ismertette a zálogház tulajdonosa, aki szerint az ügyfelek nagy részét a középosztálybeliek alkotják, akik ellentétben a rászorulókkal, nem kapnak semmilyen áram- és fűtéstámogatást a német kormánytól.

Egy vállalkozó nemrég kénytelen volt bezárni az éttermét a magas energiaárak miatt,

most a kocsiját adta zálogba készpénzért cserébe. „Vannak kötelezettségeim, amelyeket ki kell fizetnem a hónap végén. Nyolcezer euróra van szükségem. Nem hittem volna, hogy valaha is ilyen helyzetbe kerülök” – jelentette ki a volt étteremtulajdonos.

Európa egyik legnagyobb bányászvárosának lakói is megérzik az energiaválságot. „A városban bezártak az uszodák és a könyvtárak. Az emberek jövedelme így sem volt sok, de most nagyon nehézzé vált az élet” – panaszolta egy nyugdíjas bányász.

Kapcsolódó tartalom

Gelsenkirchent egykor az ezer tűz városának nevezték az éjszaka fellobbanó bányagáz lángjai miatt. A szénipar hanyatlása után azonban visszaesett a város fejlődése, az ukrán–orosz konfliktus, illetve az Oroszországot sújtó uniós gazdasági szankciók pedig tovább rontották a helyzetet. Miután Oroszország felől megszűnt a gázszállítás, a német kormány kezdeményezte a széntüzelésű erőművek újranyitását.

Biztosítottuk és biztosítani fogjuk, hogy a dél-németországi atomerőművek továbbra is működhessenek. Persze vannak még problémák” – hangsúlyozta Olaf Scholz német kancellár egy berlini konferencián kedden. „Németország átvészeli a telet, ha az állampolgárok, a vállalatok és a döntéshozók továbbra is alkalmazkodnak az ország megváltozott energiapiaci helyzetéhez” – tette hozzá.

Eközben a németek több mint fele úgy véli, hogy az Oroszország elleni szankciók jobban ártanak Németországnak, mint Oroszországnak

– derül ki a Forsa RTL/ntv megbízásából készített közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 45 százaléka úgy véli, hogy a kelet-ukrajnai területek orosz annektálása után az ukrajnai háború más európai országokra is átterjedhet, és nukleáris fegyverek esetleges bevetésétől is tartanak.

„A kezdetektől ellenezzük az uniós energetikai szankciókat, mivel azok több kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak – írta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerda reggel a Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán hozzátette, „úgy néz ki, erre Európa többi részén is kezdenek ráébredni”. Az államtitkár oldalán is az olvasható: „A németek 57 százaléka szerint a szankciók többet ártanak Németországnak, mint Oroszországnak.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még