Időjárás

A tél leghidegebb időszaka állhat előttünk, akár mínusz 10 fok is lehet

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több száz polgármester tüntetett Varsóban az energiaárak drasztikus emelkedése miatt

Települések vezetői tüntettek pénteken Varsóban az energiaárak drasztikus emelkedése miatt. A demonstrálók azt mondták, ha a kormány nem vezet be ársapkát az energiaárakra, meg kell szüntetni a települések közvilágítását és minden közintézményt be kell zárni. Közben a lengyel Szejm megszavazta a kedvezményes lakossági áramtarifák bevezetését januártól – számoltak be róla az M1 Híradóban.

Településeik nevét és áramszámláik összegét írták transzparenseikre a lengyel polgármesterek pénteken Varsóban. Több százan gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a megemelkedett rezsiárak miatt.

Miért jöttünk Varsóba, miért utaztunk több száz kilométert az otthonainktól? A polgáraink, helyi közösségeink és a vállalkozóink – köztük a kisvállalkozók nevében jöttünk, hogy tiltakozzunk a lehetetlen mértékű energiaár-emelkedés ellen. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a vállalkozóink öt-hatszázszoros vagy ezerszeres árat fizessenek az áramért” – mondta az Igen Lengyelországra Önkormányzati Mozgalom elnöke.

A magyarhoz hasonlóan a lengyel kormány is kidolgozott szeptemberben egy törvénytervezetet, ami kedvezményes energiaárakat biztosítana a lakosságnak.

A közigazgatási intézményeket pedig arra kötelezték, hogy csökkentsék az áramfogyasztásukat az ország energiabiztonsága érdekében.

Kapcsolódó tartalom

A kormányzati és az önkormányzati adminisztráció is köteles lesz a közeljövőben 10 százalékkal csökkenteni az áramfogyasztást. Nem január elsejétől, hanem október elsejétől, mert minden egyes kilowattóra, vagy annál több, amit nem használunk fel, megmenti a lengyel gazdaságot és a lengyel családokat” – mondta még szeptember közepén Mateus Morawieczki.

A tervezetet az elmúlt hetekben véglegesítették és a szenátus elé vitték.

Közben a napokban a prágai EU-csúcson a lengyel ipar védelmében is kiállt a miniszterelnök.

Úgy fogalmazott: Az Európai Unió számára ma az energiaárak a legfontosabb kérdések, és tisztán látszik, hogy az EU energiapolitikája nem megvalósítható a német vezetéssel, és nem befolyásolhatja egyetlen állam érdeke az összes tagország árpályáját.

Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy könnyítsünk a lengyel háztartások helyzetén a villany- és gázár tekintetében. De minden lengyel tud arról is, hogy az iparunkért is harcolni akarunk. Az nem történhet meg, hogy a lengyel ipar rosszabb helyzetben legyen, mint a német, az osztrák, vagy más európai országé” – nyilatkozta a prágai EU-Csúcson.

Pénteken a lengyel szejm véglegesen is megszavazta a tervezetet. Ennek értelmében jövőre 2000 kilowattóra éves fogyasztásig az idei szintnek megfelelő árakat vezetnek be. A küszöb túllépése esetén a háztartások a piaci tarifa szerint fizetnek majd a többletfogyasztásért. A kedvezményes árakkal a lengyel háztartások mintegy 66 százaléka élhet. Az energiavállalatokat egy külön alapból kompenzálják a villamosenergia-árak hatósági korlátozása miatt keletkező veszteségeikért. A lengyel kormány a jövő héten egy másik, a kisebb vállalatok kedvezményes áramtarifáiról szóló tervezetet is bemutat.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: M1)

Ajánljuk még