Rendkívüli

Lelőtték az amerikai légtérben felfedezett kínai hírszerző léggömböt

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Párizs díszpolgára lehet Mahsza Amini

Párizs díszpolgárává avathatják az őrizetben elhunyt Mahsza Amini fiatal iráni nőt, fejet hajtva előtte és az iráni nők előtt – jelentette be Anne Hidalgo, Párizs polgármestere pénteken.

 

A szocialista politikus elmondta, hogy a kitüntetés nemcsak Amininek járna, hanem azoknak is, akik életüket kockára téve küzdenek Iránban.

„Határtalan csodálatunk és megbecsülésünk az iráni nőké; Párizs mindig is azok oldalán áll majd, akik kiállnak a jogaikért és harcolnak a szabadságukért”

– nyilatkozta Hidalgo.

Hozzátette: a tervek között szerepel az is, hogy Aminiről közteret neveznek el.

A 22 éves Aminit szeptember közepén vette őrizetbe az iráni erkölcsrendészet, amiért nem az előírások szerint viselte fejkendőjét. Szemtanúk szerint a rendőrautóban megverték. Néhány nappal később kórházban halt meg.

Az iráni hatóságok szerint a fiatal nőnek egyébként is voltak fennálló betegségei, az őrizetben pedig kómába esett, s szívelégtelenség okozta halálát. Temetése napján több iráni városban is tömegmegmozdulások voltak, az elmúlt hetekben pedig százezrek tüntetnek folyamatosan.

 

Ajánljuk még