logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Össztűz zúdult Kanye Westre

| Szerző: hirado.hu
Hatalmas botrányt kavart az elmúlt napokban, hogy Kanye West amerikai rapper egy „White Lives Matter” (a fehér életek számítanak) feliratú pólóban jelent meg a Párizsi Divathéten.

„Az Adidas közölte, hogy felülvizsgálja a Kanye Westtel kötött Yeezy-partnerségét, miután a popsztár a párizsi divathéten bemutatta a „White Lives Matter” (a fehér életek számítanak) pólótervét – számolt be a brit BBC.

Erre válaszolva a rapper és divattervező azt írta az Instagram profilján, hogy a cég „ellopta” a terveit. A BBC szerint azonban a popikon bejegyzését azóta törölték.

A BBC megkeresésére az Adidas közölte, hogy azután döntöttek a partnerség felülvizsgálatáról, hogy „ismételt erőfeszítéseket tettek a helyzet privát megoldására.” A német sportruházati cég szóvivője azt is elmondta, hogy „az Adidas Yeezy partnerség iparáguk történetének egyik legsikeresebb együttműködése.”

Kapcsolódó tartalom

A portál felidézte, hogy az Adidas és Kanye West csaknem tízéves együttműködést tudhatnak maguk mögött, azonban egy ideje feszült a viszonyuk. Partnerségük középpontjában egy rendkívül népszerű tornacipő áll, a Yeezy, amely több száz dollárba kerül, és a legújabb modelljei gyakran percek alatt elfogynak.

A Vouge is kritizálta Westet

A BBC kiemelte, hogy a Vouge globális divatszakmai főszerkesztője, Gabriella Karefa-Johnson is kritizálta rappert a felirat miatt. Karefa-Johnson „nagyon felelőtlennek” nevezte a rapper lépését, mire válaszul West az Instagram-oldalán Karefa-Johnsonról tett közzé fotókat és a megjelenését gúnyolta. Ezt követően a Vogue közleményt adott ki, amelyben kiálltak kollégájuk mellett. Mint írták, Karefa-Johnsont személyesen vették célba és zaklatták. A divatlap szerint most még több olyan hangra van szükség, mint a főszerkesztőjüké is, aki később személyesen is beszélt a rapperrel, és ismét elmondta neki a saját álláspontját. Később West is arról számolt be a közösségi oldalán, hogy kibékültek a divatújságíróval.

A Fox News árnyaltabb képet mutat

A Kanye Westet ért kritikák előzményeit illetően a BBC szűkszavúságát a Fox News pótolta. Az amerikai, konzervatív körökhöz tartozó portál arról számolt be, hogy a fekete rapper azt követően került a médiaössztűz alá, hogy hétfőn leleplezte az új, „White Lives Matter” pólódizájnját.

Kapcsolódó tartalom

Miután számtalan kritika érte, a rapper szerdán közzétett egy fotót, amelyen pólóterv hátoldalán a kritizált felirat volt látható, az előoldalán pedig II. János Pál pápa képe. West akkor azt írta:

„Íme a válaszom azoknak, akik azt kérdezik, hogy miért készítettem olyan pólót, amelyen az a felirat szerepel, hogy a fehér élet is számít. Mert számítanak.”

A Fox News kiemelte, hogy West interjút is közölt Tatishe M. Nteta professzorral, aki úgy fogalmazott, hogy a rapper nincs egyedül az afroamerikaiak között terjedő Black Lives Matter mozgalommal kapcsolatos érzéseivel. Ugyanakkor a fekete professzor szerint West megjegyzései kárt okozhatnak az afroamerikaiaknak és „a fehér felsőbbrendűséget erősíthetik”.

Felbolydult a nyugati sztárvilág

A Fox News arra is kitért, hogy a rapper pólóterve rögvest heves reakciókat váltott ki a közéletben. Az antiszemitizmus elleni küzdelem platformja, az ADL „gyűlölet-szlogennek” nevezte a White Lives Matters feliratot, és azt állították, hogy az amerikai rasszista KKK (Ku-Klux-Klán) használja azt.

Kapcsolódó tartalom

Az amerikai fekete filmsztár, Will Smith fia, Jaden Smith pedig egy műsor közepén állt fel és hagyta el a helyszínt, amikor meglátta West művét. Jaden ezt követően a Twitter oldalán osztott meg olyan bejegyzéseket, amelyben progresszívebb jövőt követelt, valamint arra szólította fel az embereket, hogy a saját erkölcsüket kövessék, ne pedig más embereket.

Gigi Hadid modell azért bírálta Westet, amiért a rapper a modell barátnőjét, a Vouge főszerkesztőjét gúnyolta közösségi oldalán. Hadid „zaklatónak” nevezte Westet, és azt írta, hogy a rapper örülne, ha csak töredék akkora intellektusa lenne, mint Gabriella Karefa-Johnsonnak. A Vouge főszerkesztőjét egy másik amerikai modell, Hailey Bieber is megvédte.

A portál kiemelte, hogy Westnek támogatói is akadtak. Sean „Diddy” Combs rapper például „szuper szabad gondolkodásúnak” nevezte Westet, és azt írta, hogy a bírálói félreértették a szándékát. West szintén támogatókra lelt a konzervatív oldalon, ahol egyes médiaszemélyek a rapper pólójában jelentek meg kiállásuk jeleként.

Mi az a Black Lives Matter?

Mint ismert, a Black Lives Matter (fekete életek számítanak, BLM) kifejezést akkor kezdték szélesebb körben használni az amerikai fekete közösségek, amikor 2020 nyarán az afroamerikai származású, büntetett előéletű, ám fegyvertelen George Floydot megölte egy rendőr intézkedés közben Minneapolisban.

A BLM később radikális antirasszista mozgalommá szerveződött, és több amerikai nagyvárost is lángba borított. Utóhatása a nyugati politikai és kulturális mezőben egyaránt jelentős mértékű, és napjainkban is olyan megosztó jelenségeket eredményez, mint például a nemzetközi futballmérkőzéseken a nyugati csapatok által bevezetett letérdelés a mérkőzés megkezdése előtt. De ilyen megosztó jelenség a kulturális blackwashing, vagy éppen a sokak által történelemhamisításként emlegetett cancel culture is.

Ajánljuk még