logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az EP árplafon bevezetését szorgalmazza a vezetékes földgáz esetében

Az Európai Parlament javaslatot vár az Európai Bizottságtól a vezetéken keresztül, elsősorban Oroszországból importált földgáz megfelelő árplafonjára, valamint a közös uniós gázbeszerzési szabályok frissítését szorgalmazza az importgáz árának leszorítása céljából – közölte az uniós parlament szerdán.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők leszögezték: a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy azokat a fogyasztókat, akik nem tudják kifizetni a növekvő energiaszámláikat, ne kapcsolják le az energiaszolgáltatásról, a számláikat és az albérletet kifizetni nem tudó, rászoruló háztartások kilakoltatását is el kell kerülni.

A fogyasztókat jobban óvni kell a rögzített árú szerződések felfüggesztésével vagy visszavonásával szemben, és meg kell akadályozni, hogy aránytalanul magas összeget fizessenek a gázért és a villamos energiáért – írták. Hozzátették: a tagállamok esetében a megosztó, egyoldalú fellépések helyett példa nélküli szolidaritásra és közös válaszra van szükség.

Az elfogadott dokumentum rögzíti továbbá, hogy az ukrajnai orosz háború miatt megemelkedett energiaárak miatt váratlan nyereségből hasznot húzó energiaipari vállalatoknak hozzá kell járulniuk a válság negatív hatásainak enyhítéséhez. Az EP üdvözölte azt a tanácsi megállapodást, amely ideiglenes vészhelyzeti plafont állapít meg azon vállalatok bevételeire, amelyek úgynevezett inframarginális, azaz alacsonyabb költségű technológiákat alkalmaznak a villamos energia előállítására.

Az EP felkérte az Európai Bizottságot, mérje fel, mekkora lehet a megfelelő nyereségráta, és tegyen további lépéseket az energiaválságon túlzottan nagy nyereséget szerző vállalatok váratlan profitjának megadóztatására.

Az Európai Parlament állásfoglalásában végezetül megismételte felszólítását az orosz olaj-, szén-, nukleáris üzemanyag- és gázimport azonnali és teljes embargójára, valamint az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékek teljes leállítására.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a magyar dollárbaloldal újfent a brüsszeli energiaszankciók pártjára állt.

A közlemény Gyürk Andrást, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőjét idézte, aki a szavazás kapcsán azt írta: a magyar baloldal egyetért az eddigi brüsszeli szankciókkal, sőt, újabb büntetőintézkedéseket követel.

Ismét bebizonyosodott: a szankciók okozta energiaválsággal küzdő magyar emberek és vállalkozások csak a Fidesz-KDNP-re számíthatnak” – szögezte le.

Kijelentette: „a balliberális többségű testület többek között egy új szankciót jelentő uniós ársapka bevezetését követeli a csővezetéken érkező földgázra, továbbá azonnali embargót szorgalmaz az importált orosz energiára. A dollárbaloldal ezzel újfent az embereket sújtó, a kis- és középvállalkozásokat tönkre tevő brüsszeli szankciók mellett állt ki. Ha rajtuk múlna, ellehetetlenítenék Magyarország energiaellátását, és megsokszoroznák a magyar vállalkozások terheit” – húzta alá.

„Nem engedünk a magyar érdekkel ellentétes politikai nyomásnak. A káros szankciók ideje lejárt, most a családok és vállalkozások segítésére kell összpontosítani” – tette hozzá Gyürk András.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy támogatta az állásfoglalást, mert az egyebek mellett kimondta, hogy Oroszország háborúja közvetlen támadást jelent az európai értékek ellen. Megszavazta azt is, hogy az EP felszólítsa a tagállamokat: ne zárják ki az energiaszolgáltatásból és ne lakoltassák ki otthonukból azokat, akik nem tudják kifizetni megnövekedett számlatartozásukat. Közleménye szerint az állásfoglalásban szereplő, energetikai vonatkozású bekezdések esetében tartózkodott a szavazásnál. „Továbbra is tartom azon álláspontomat, miszerint csak olyan korlátozások fogadhatók el az energetika területén, amelyek negatív hatásainak kivédésére Magyarország már felkészült” – írta.

Ha a Fidesz az elmúlt tizenkét évben az uniós forrásokat a valódi célokra és nem saját családjaik meggazdagodására fordította volna, akkor sokkal „válságállóbb” lenne Magyarország. Ez csak és kizárólag a Fidesz bűne, illetve felelőssége, a szankciók elleni propagandája ezért végtelenül cinikus és hamis – tette hozzá Ujhelyi István.

A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja, az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte: az EP csütörtökön elfogadni tervezett határozatában újabb energiaszankciókat követel.

A jelenlegi helyzetben az Európai Parlamentnek az lenne a feladata, hogy a polgárokat segítse és a válság megoldását célzó javaslatokat tegyen, a csütörtökön szavazásra beterjesztett szövegtervezet azonban azt mutatja, hogy az Európai Parlament erre nem hajlandó – jelentették ki a fideszes EP-képviselők. A baloldal uniós gázársapkát vezetne be, ami egy újabb szankciót jelent – írták.

Egy ilyen árkorlátozás tovább csökkentené a földgázkínálatot, ami „abszurd ötlet” a fűtési időszak beköszöntével. Az átgondolatlan lépés csak tovább mélyítené a válságot és az európai állampolgárokkal fizettetné meg a háború árát – emelték ki.

Mi, a Fidesz európai parlamenti képviselői, a magyar emberek érdekeit védjük. Ezért nem fogunk támogatni olyan javaslatokat, melyek veszélybe sodorják Magyarország energiaellátását és a magyar emberek munkahelyeit” – tette hozzá Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még