logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A nagypapa nem tudja feldolgozni, ami unokájával történt - részeg sofőr okozta a tragédiát

| Szerző: hirado.hu
Letartóztattak egy ittas férfit, akit azzal vádolnak, hogy egy texasi parkolóban halálra gázolt egy gyereket – írja a People.

A houstoni rendőrség közleménye szerint az 52 éves Pedro Alberto Hernandezt gyilkossággal és ittas vezetéssel vádolják, mert megölt egy hatéves kisfiút. A gyereket később Darien Lewis néven azonosították.

A hatóságok szerint Hernandez szombaton egy bevásárlóközpont parkolójában ütötte el Darient. A gyerek azonnal életét vesztette. A sofőr a rendőröknek elismerte, hogy négy sört fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült.

Később azt is nyilvánosságra hozták, hogy a kisfiú autista volt, és a nagyapjával egy kis vacsora utáni nassolni valóért indultak, amikor megtörtént a baleset.

A nagyapa szerint a sofőr szándékosan, háromszor áthajtott Darien holttestén, vigyorral az arcán.

Megállt, hátrament és újra áthajtott az unokámon” – emlékezett vissza a férfi.

Hernandezt 950 ezer dolláros óvadék ellenében tartják fogva, és január 10-én kell bíróság elé állnia.

A kiemelt kép illusztráció. 

Ajánljuk még