logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tízezer abortusszal kérkedett az olasz választások nagy vesztese

| Szerző: hirado.hu
Újraszámláltatná a szavazatokat Emma Bonino, a választási veresége után az olasz parlamentből kiesett Europa+ párt elnöke, Soros György pártfogoltja. A radikális feminista politikus állítása szerint azzal szerzett hírnevet, hogy tízezer abortuszt végzett el a karrierje során – írja a Breitbart.

 

Az olaszországi választások egyik figyelemre méltó, ám kevésbé tárgyalt meglepetése volt a Soros György által támogatott Emma Bonino és baloldali pártjának döntő veresége. Az Europa+ nevű párt a szavazatok kevesebb mint három százalékát szerezte meg, így nem jutott be a parlamentbe, mindez pedig arra ösztönözte a hatalmasat bukott Boninót, hogy a szavazatok újraszámlálását kérje – írja a Breitbart.

Ismert, a jobbközép koalíció nagy fölénnyel győzött a szeptember végére kiírt választásokon, és Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek párt tagja lesz az ország első női miniszterelnöke.

Kapcsolódó tartalom

Mint arra a jobboldali amerikai lap rámutat, a választási vereségért Bonino érdekes módon a mainstream médiát hibáztatja, annak ellenére, hogy az köztudottan éppen az olyan progresszív baloldali pártokat tünteti fel kedvező színben, mint amilyen az Europa+. Az elmúlt hetek közvélemény-kutatásai azt jelezték, hogy Bonino pártja könnyedén begyűjti az a szavazatmennyiséget, amely továbbra is biztosítja jelenlétét a parlamentben.

A Breitbart ugyanakkor felidézi, hogy

Emma Bonino állítása szerint azzal szerzett hírnevet, hogy tízezer abortuszt végzett el illegálisan a karrierje során. Emellett azzal is eldicsekedett, hogy biciklipumpából és befőttesüvegből „abortuszgépet” fejlesztett ki.

A radikális feminista politikai veteránnak nincs orvosi végzettsége, diplomáját irodalomból szerezte a milánói Bocconi Egyetemen. Kijelentésével így arra utalhatott, hogy a Sterilizációs és Abortuszinformációs Központ (CISA) alapítójaként, politikai aktivistaként, majd parlamenti képviselőként az abortusz legalizálásáért agitált Olaszországban, ami végül 1978-as népszavazás eredményeként meg is valósult. Bonino egyébként a Radikális Párt parlamenti képviselőjeként épített politikai karriert, később európai biztos és olasz külügyminiszter lett.

Soros György, aki hatalmas összegeket fektetett be az Európába irányuló migrácó előmozdításába, 2015-ben személyesen Boninónak ítélte oda a Fred Cuny-díjat.

Színes politikai pályafutása folyamán Bonino a könnyű drogok legalizálásán dolgozott, és támogatta a nudizmust, az azonos neműek házasságát, a transzneműséget, a fegyveres erők eltörlését, a NATO feloszlatását és a pornográfiai törvények liberalizálását.

Ajánljuk még