Fontos

Amerikai külügyi államtitkár: Örülünk, hogy az Északi Áramlat 2 egy fémdarab a tengerfenéken

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bojko Boriszov: Bulgáriának Nyugat-párti irányultságot kell felvennie

Egyértelműen Nyugat-párti új bolgár kormány megalakítására tett ígéretet keddi sajtótájékoztatóján Bojko Boriszov, a vasárnapi előrehozott parlamenti választáson győzelmet arató, jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt elnöke.

Az orosz elnök, Vlagyimir „Putyin-ellenes kabinetet akarunk létrehozni. A szavazók 67 százaléka emellett tette le a voksát” – jelentette ki Boriszov. Kifejtette, hogy Bulgáriának határozottan Nyugat-párti irányultságot kell felvennie, és a Nyugat-barát pártok tárgyalódelegációinak konkrét programról kell megállapodniuk az ukrajnai háborúval kapcsolatos bolgár álláspont kialakítása, az infláció kezelése, az euró bevezetése és a gázszállítmányok diverzifikálása terén.

Boriszov azt javasolta, hogy a koalíciós tárgyalások lefolytatására hozzanak létre kontaktcsoportot, amelynek – mások mellett – Roszen Plevneliev volt államfő és Salomon Passi egykori külügyminiszter is tagja lehetne.

„Nagyon nehéz lesz a pártelnökök nélkül tárgyalni, de a siker érdekében kész vagyok félreállni” – fogalmazott a GERB elnöke, aki már háromszor volt Bulgária miniszterelnöke.

A stabil parlamenti többség kilátásait jócskán beárnyékolják Bulgáriában a Nyugat-barát pártok – a GERB, az eddig hivatalban lévő Folytatjuk a Változást (PP) és a jobboldali Demokratikus Bulgária (DB) – közötti nézeteltérések.

A GERB a szavazatok 25,37 százalékát szerezte meg, a PP második helyen végzett, a szavazatok 20,21 százalékával, a DB pedig 7,4 százalékot kapott. Együtt a három pártnak elvileg stabil többsége lehetne a törvényhozásban, viszont a PP és a DB is kizárta, hogy Boriszovval koalícióra lépjen.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még