logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Pintér Sándor: A külső határok védelme elengedhetetlen a Schengenen belüli biztonsághoz

Meg kell védeni a külső határainkat ahhoz, hogy béke és biztonság legyen a schengeni belső határokon belül – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter Pozsonyban azon a sajtótájékoztatón, amelyet szlovák, cseh és osztrák hivatali partnereivel közösen tartottak az illegális migrációval kapcsolatos találkozó után hétfőn.

A négyoldalú, belügyminiszteri szintű találkozót a szlovák fél kezdeményezésére hozták tető alá az erősödő migrációs nyomással, illetve azzal összefüggésben, hogy utóbbira hivatkozva a közelmúltban Csehország, majd Ausztria is ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést szlovák határszakaszán.

A találkozón az illegális bevándorlás összefüggésében került terítékre a résztvevő országok együttműködésének erősítése, illetve közös fellépésük.

A magyar belügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta:

Magyarország az illegális bevándorlás tekintetében 2015 óta ugyanazon az állásponton van.

„2015-ben, amikor 391 ezren érkeztek hívatlanul Magyarországra, kerítést építettünk, és azóta egyfolytában védjük az Európai Unió külső, schengeni határait” – mutatott rá.

Kifejtette: az idei év 2015 óta a legerőteljesebb az illegális bevándorlás tekintetében, eddig 100 ezer embert fordítottak vissza a magyar határról vagy szállítottak ki az országból. Hozzátette: az eredményes munkát bizonyítja, hogy a visszafordítottakon kívül eddig már 2 ezer olyan embercsempész van, akit elítéltek vagy aki büntetését várja.

A magyar belügyi tárca vezetője megköszönte Ausztriának és Csehországnak az általuk a schengeni külső határ védelmében Magyarországnak nyújtott segítséget,

s elmondta: bízik benne, hogy az együttműködésről most született megegyezések segítenek majd.

„Reményeim szerint Brüsszel is el fogja fogadni, hogy a külső határainkat meg kell védeni ahhoz, hogy béke és biztonság legyen a schengeni, belső határokon belül” – tette hozzá Pintér Sándor.

Roman Mikulec szlovák belügyminiszter nagyon konstruktívnak minősítette a hétfői találkozót, majd elmondta: egyetértettek abban, hogy erősíteni kell a külső határok védelmét, az illegális migrációt a schengeni határokon kívül kell megállítani, s ehhez az EU közreműködésére is szükség van. „A Frontexnek azt kell csinálnia, amiért létre lett hozva” – jelentette ki.

Hangsúlyozta:

az Európai Bizottságnak tennie kell az illegális migránsok visszaküldésének hatékonyságán, s ennek érdekében közös nyomásgyakorlást helyezett kilátásba az EB irányában.

„Ha nincs visszaküldési politika, akkor nem tudjuk megoldani a migrációt” – szögezte le Mikulec.

Vít Rakusan, cseh belügyminiszter a találkozóról azt mondta: annak alapüzenete, hogy az illegális migrációt összeurópai szinten kell megoldani, az uniónak fel kell ismernie, hogy tennie kell valamit. „A helyzet tarthatatlan, az elmúlt egy év alatt Csehországban 1200 százalékkal nőtt az illegális bevándorlók száma” – mutatott rá Rakusan.

„A határokon átívelő bűnözés határokon átívelő megoldásokat igényel” – mondta a találkozó után Gerhard Karner osztrák belügyminiszter, rámutatva: bár a belső határok védelme is fontos, jelenleg a külső határok megerősítése a legfontosabb, s ezért Ausztria rendőröket fog küldeni a határőrizet megerősítésére.

Hozzátette: ugyancsak fontos, hogy közösen gyakoroljanak nyomást az unióra a visszaküldési politika tekintetében.

Ajánljuk még