logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Eljárás indult a francia elnöki hivatal vezetője ellen

Eljárás indult Alexis Kohler, a francia elnöki hivatal vezetője ellen egy összeférhetetlenségi gyanú miatt – erősítette meg hétfőn a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló országos ügyészség a France Info közszolgálati hírrádió értesülését.

Alexis Kohler korábban a pénzügy-, illetve a gazdasági minisztériumnak, később pedig annak az olasz-svájci magáncégnek az egyik tisztségviselője volt, amely üzleti ügyben tárgyalt a francia állammal, és amelynek tulajdonosaihoz rokoni kapcsolatok fűzik. Alexis Kohler a posztján marad Emmanuel Macron államfő mellett a szeptember 23-i vád alá helyezés után is – tudatta az elnöki hivatal.

Kohler ellen az Anticor nevű korrupcióellenes szervezet még 2018-ban tett panaszt befolyással való üzérkedés, összeférhetetlenség és passzív korrupció miatt, miután rokoni kapcsolatban áll az Aponte olasz családdal, amely alapítója és tulajdonosa a Mediterranean Shipping Company (MSC) olasz-svájci hajózási társaságnak. A társaságot Kohler anyjának unokatestvérei alapították.

A feljelentés nyomán indított előzetes eljárást 2019 augusztusában a pénzügyi ügyészség vádemelés nélkül lezárta.

Ezt követően az Anticor 2019. december 4-én újabb feljelentést tett, ennek nyomán indították újra a vizsgálatot a független vizsgálóbírók, majd megalapozottnak tartották a gyanút, ezért az ügyészség végül megindította az eljárást.

Az elnöki hivatal vezetője tagadja, hogy bármilyen szabálysértést elkövetett volna – tudatta közleményben az ügyvédje. Az MSC és az elnöki hivatal vezetője közti családi kapcsolatokról 2018-ban jelent meg több cikk a Mediapart portálon, miután az MSC a nyugat-franciaországi Saint-Nazaire-ben található STX France hajógyár egyik fő ügyfele.

Kohler 2012-2014 között a francia állami vagyonügynökség, 2014-2016 között a pénzügyminisztérium kabinetfőnöke volt. Akkor távozott a minisztériumtól, amikor Emmanuel Macron jelenlegi államfő 2016-ban lemondott gazdasági miniszteri tisztségéről, hogy jelöltethesse magát az elnökválasztáson.

A kampányban Kohler nem vett részt, hanem kilenc hónapig az MSC gazdasági igazgatója volt Genfben, majd amikor Macront 2017 májusban megválasztották, visszatért a politikai életbe és az elnök kabinetfőnöke lett.

Amikor Kohler még a pénzügyminisztériumban dolgozott, a francia állam kiterjedt tárgyalásokat folytatott az MSC-vel arról, hogy a cég megvenné a veszteséges nagy francia hajóépítő cégeket.

Az előzetes vizsgálat során tucatnyi embert hallgattak meg a nyomozók, köztük Alexis Kohlert is.

A jegyzőkönyvek alapján két, egymásnak ellentmondó rendőrségi jelentés is született az AFP hírügynökség szerint. Az első szerint Kohler nem avatkozott bele az MSC-vel kapcsolatos kérdésekbe, amikor a pénzügyminisztériumban dolgozott, a második szerint viszont igen. Emmanuel Macron 2019-ben „személyes feljegyzésben” kezességet vállalt munkatársáért a vizsgálóbíróknál.

A 2019. július 1-jei keltezésű levélben a köztársasági elnök azt írta, tudott arról, hogy Alexis Kohlert családi kapcsolatok fűzik az MSC részvényeseihez, amikor kinevezte 2014-ben az általa vezetett gazdasági minisztériumban kabinetfőnökének. Emiatt nem is vett részt azokban a tárgyalásokban, amelyek a francia állam és az olasz-svájci cég között folytak – írta Macron.

Ajánljuk még