logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több mint százan meghaltak egy focimeccsen Indonéziában

Legalább 125-en meghaltak és százan megsérültek egy focimeccsen Indonéziában, miután a mérkőzés végén a szurkolók elözönlötték a pályát – közölte a rendőrség vasárnap azt követően, hogy korábban Emil Dardak, Kelet-Jáva kormányzóhelyettese legalább 174 áldozatról számolt be.

Tizenegy sérült állapota válságos – tette hozzá.

A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a malangi Arema FC hazai pályán 3-2-re kikapott a szurabajai Perszebajától.

A vereség miatt csalódott szurkolók üvegekkel és egyéb tárgyakkal dobálták meg a focistákat és a játékvezetőket, majd elözönlötték a pályát, követelve, hogy a csapat vezetése adjon magyarázatot a fiaskóra. Az Arema 23 éve nem kapott ki hazai pályán.

A zavargások a stadionon kívül is folytatódtak, ahol a szurkolók felgyújtottak öt rendőrautót. A rohamrendőrség könnygázzal válaszolt az erőszakra, amelynek használatát a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) betiltotta a stadionokban. Ezt követően tört ki a pánik.

A szurkolók a kijárat felé rohantak, de a lökdösődésben sokan a földön végezték. Harmincnégy ember – köztük két rendőrtiszt – még a helyszínen meghalt. Egyes médiaértesülések szerint gyermekek is vannak az áldozatok között.

Több mint háromszáz embert szállítottak kórházba, de közülük sokan életüket vesztették út közben vagy a kezelés során – mondta el Nico Afinta, Kelet-Jáva rendőrfőnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette, hogy

az áldozatok száma tovább emelkedhet, mert sok sérült állapota súlyos.

Az indonéziai labdarúgó-szövetség a tragédia miatt egy hétre felfüggesztette a helyi első osztályú labdarúgó-bajnokság meccseit, és a szezon végéig kitiltotta az Aremát a mérkőzések házigazdái közül.

Úgy tudni, hogy

a stadion túlzsúfolt volt, 42 ezer jegyet értékesítettek 38 ezer férőhelyre.

Ferli Hidajat malangi rendőrfőnök elmondta, hogy kizárólag az Arema szurkolói válthattak jegyet az eseményre, miután a csetepaté elkerülése érdekében a Perszebaja szurkolóit kitiltották a meccsről.

A korlátozást azt követően rendelték el, hogy a két rivális csapat szurkolói 2020 februárjában 250 millió rúpia kárt okoztak a Blitar stadionban.

Joko Widodo indonéziai elnök vasárnap felszólította a hatóságokat, hogy vizsgálják felül a biztonsági helyzetet a futballmeccseken. Egyúttal arra kérte az indonéziai labdarúgó-szövetséget, hogy a nyomozás befejezéséig függessze fel az első osztály meccseit.

Widodo együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.

Mélységesen sajnálom, hogy megtörtént ez a tragédia, és remélem, hogy ez az utolsó futballtragédia ebben az országban”

mondta az elnök. „Ne hagyjuk, hogy ehhez hasonló történjen a jövőben” – fűzte hozzá.

2023-ban Indonézia lesz a házigazdája a FIFA U-20-as világbajnokságának, amelyen 24 csapat vesz részt.

Ez volt az egyik legvéresebb sportesemény a futball történetében. 1989 áprilisában 96 Liverpool-szurkolót tapostak halálra Nagy-Britanniában. 1996-ban több mint nyolcvanan meghaltak és százan megsérültek egy világbajnoki selejtezőn Guatemala és Costa Rica között. 2001-ben legalább negyvenen vesztették életüket egy mérkőzésen a dél-afrikai Johannesburgban.

Kiemelt képünk: MTI/EPA

Ajánljuk még