logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Együttműködési megállapodást kötött a Metropolitan és a Sapientia egyetem

Hosszú távú megállapodást kötött a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az együttműködés célja elsősorban a tudásmegosztás és a hallgatók közötti, határon átívelő együttműködés megteremtése.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a két egyetem a mindkét helyen jelen lévő szakterületeken – kommunikáció és médiatudomány, üzleti tudományok, társadalomtudományok és művészet – közös oktatási és művészeti projektek fejlesztésén dolgozik majd együtt, a partnerkapcsolatban kiemelt szerepet kap továbbá a tudásmegosztás.

Azt írták, a hallgatóknak és az egyetemek oktatóinak is fejlődési lehetőséget jelent majd a csereprogram, amelynek keretében az alap- és mesterszakosok cserediákként ellátogathatnak a partnerintézménybe, valamint nyári gyakorlatokon vehetnek ott részt.

Emellett a két intézmény közös tehetséggondozó programot indít

a mindkét egyetemen oktatott szakterületek legkiemelkedőbb hallgatói számára. A fentieken túl kiadványok és egyéb tudományos anyagok kölcsönös megjelentetésével, tudományos konferenciák és szakmai találkozók közös szervezésével, valamint közös pályázatokkal is erősítik az együttműködést – áll a közleményben.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/ Kelemen Zoltán Gergely)

Ajánljuk még