logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Véget ért a vitatott népszavazás Ukrajnában, Oroszország újabb amerikai szankciókra számíthat

Ahogy az várható volt, az Oroszországgal való egyesülés támogatói győztek a kelet-ukrajnai megszállt területeken tartott népszavazáson. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök viccnek nevezte a referendumot, az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken pedig újabb súlyos szankciókat helyezett kilátásba. Vannak, akik szerint az orosz elnök napokon belül bejelentheti a területek Oroszországhoz csatolását – hangzott el az M1 Híradójában.

Hazugság lenne, ha azt mondanám, nem számítottunk erre az eredményre” – ezekkel a szavakkal kezdte bejelentését az úgynevezett Donyecki Népköztársaság de facto elnöke kedden. Kihirdette: a megkérdezettek több mint 99 százaléka igennel szavazott a vitatott népszavazáson.

A népszavazás megtörtént. Oly régóta vágytunk erre. Már 2014-ben erről álmodtunk, s most történelmet írtunk. Újra egyesülünk az anyaországgal, Oroszországgal. Történelmi nap ez” – mondta Gyenyisz Pusilin, majd együtt ünnepelt az oroszországi kormánypárt két vezető képviselőjével.

Mindössze néhány órával korábban zárult le az ötnapos, vitatott népszavazási kísérlet négy kelet-ukrajnai területen. Arra várták a lakosoktól a választ, hogy egyetértenek-e a területek Oroszországhoz való csatlakozásával. Az oroszbarát hatóságok közlése szerint a donyecki 99 százalékkal szinte megegyező, 98 százalékos eredmény született Luhanszkban, 93 százalék Zaporizzsjában és 87 százalék Herszonban. A kérdéses területek Ukrajna 15 százalékát teszik ki.

Nyugati elemzők azonban figyelmeztetnek: a szavazás nem volt demokratikus, sok helyen felfegyverzett katonák jelenlétében, nyíltan kellett színt vallaniuk a háború dúlta területek lakosainak.

Viccnek nevezte a referendumot Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Ez a komédia, ami a megszállt területeken történik, még a népszavazás látszatát sem próbálja kelteni. Vélelmezett eredményét mindenki tudja előre, az eredményeket előre kiszivárogtatták” – mondta az államfő.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kijelentette: a Nyugat soha nem fogja elfogadni az ukrán területek orosz annexióját. Hozzátette, Oroszország újabb amerikai szankciókra számíthat.

Újabb súlyos szankciókat fogunk kiszabni, ha Oroszország folytatja a területek elcsatolására irányuló törekvéseit. Fontos emlékeznünk: Oroszország szállta meg Ukrajnát, a helyi lakosságot elmozdította és oroszokat buszoztatott a helyükre. Bábállamokat állít fel a területeken, amelyek aztán manipulált népszavazást tartanak” – mondta a diplomata.

Elemzők szerint elképzelhető, hogy Vlagyimir Putyin már pénteken bejelentheti a területek elcsatolását, amivel tovább szűkítheti a konfliktus békés rendezésének lehetőségeit.

Időközben 16 kilométeresre duzzadt a kocsisor az orosz–grúz határon: ezrével próbálják elhagyni a hadköteles korú férfiak Oroszországot azóta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök részleges mozgósítást rendelt el az országban. Csak az Európai Unióba 66 ezer orosz érkezett egyetlen hét alatt, ám még ennél is sokkal többen menekültek Törökországba, Örményországba és Kazahsztánba: számuk akár több százezerre is rúghat.

A Kreml kedden elismerte, történtek hibák a sorozás közben, olyanokat is behívtak a hadseregbe, akiknek nem volt korábbi hadi kiképzése.

A kiképzés azonban gőzerővel halad előre. A hét elején Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is részt vett a tartalékosok egyik lőtéri gyakorlatán. Az itt kiképezett férfiaknak, mire a frontvonalra érnek, könnyen meglehet, hogy a formálisan Oroszországhoz csatolt területeken kell majd háborút vívniuk.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még