logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az Iráni Forradalmi Gárda dróntámadásokat hajtott végre Észak-Irakban

Az Iráni Forradalmi Gárda rakéta- és dróntámadásokat hajtott végre Irak északi, kurd régiójában szerdán – közölte az IRNA iráni állami hírügynökség, közlésük szerint terroristákra mértek csapást.

Az Iránban betiltott baloldali Kurd Demokrata Párt (KDPI) közleménye szerint a támadások elsődleges célpontja egy Koya város közelében található katonai tábor volt, de lakóházakat és irodaházat is ért találat. A párt Kala városban található politikai irodáját szintén találat érte.

A Komala nevű iráni kurd ellenzéki párt elmondta, hogy több irodáját eltalálták, és áldozatokról, anyagi kárról számolt be.

Az iráni állami hírügynökség, az IRNA szerdai jelentése szerint

a Forradalmi Gárda „egy észak-iraki szeparatista csoport állásaira csapott le, precíziós rakéták és robotrepülőgépek bevetésével”.

Az Iraki Külügyminisztérium a támadás miatti tiltakozásul bekérette Irán iraki nagykövetét, az északi Kurd Regionális Kormány szintén elítélte a támadást.

Irán a kurd ellenzékieket tette felelőssé a napok óta zajló országos tüntetéshullámért. Az ország északnyugati részében mintegy tízmilliós kurd kisebbség él.

A tiltakozások egy fiatal iráni nő, Mahsza Amini halála miatt törtek ki. Aminit az erkölcsrendészet őrizetbe vette, majd a fogságban kómába esett, és életét vesztette. A hatóságok szerint halálának oka szívelégtelenség volt. Szemtanúk szerint a nőt durván megverték.

Jogvédő csoportok úgy tudják, hogy

a tüntetések során eddig legalább 76-an vesztették életüket és több mint 1200 embert vettek őrizetbe.

Az iráni hatóságok közölték, hogy tíz rendőr is meghalt.

Az iráni rendőrség szerdán figyelmeztetett, hogy teljes erővel lép fel a tiltakozókkal szemben. A rendőrség közleményében azt írta, hogy az iszlám köztársaság ellenségei különféle ürügyeket keresve megpróbálják megzavarni a rendet és aláásni a nemzet biztonságát.

Ebrahim Raiszi iráni elnök a napokban felszólította a biztonsági erőket, hogy lépjenek fel határozottan a lázadókkal szemben.

Ísza Zarepúr tájékoztatási miniszter szerdán jelezte: korlátozták a hozzáférést néhány online platformhoz, amelyeket a zavargások megszervezéséhez használtak. A tárcavezető hozzátette: az internet-hozzáférés korlátozásának feloldása a hatóságok döntésén múlik.

Mélységes felháborodásukat fejezték ki Mahsza Amini halála miatt tizenegy uniós tagállam európai, külügyi, valamint igazságügyi kérdésekben illetékes női miniszterei és államtitkárai szerdán közös nyilatkozatukban, amelyben felszólították az iráni hatóságokat, hogy vessenek véget a békés tüntetők elleni erőszaknak.

Elviselhetetlen, hogy egy nő a ruházata miatt haljon meg

– emelték ki.

A miniszterek egyben a fiatal nő halála körülményeinek gondos kivizsgálását, az elkövetők felelősségre vonását követelték. Hangsúlyozták, hogy a tüntetési és gyülekezési szabadságot tiszteletben kell tartani. Egyben pedig elítélték az erőszakos hatósági fellépést „a bátor tüntetőkkel szemben”.

A miniszterek egyben a nők jogainak védelmét szolgáló kezdeményezéseket szorgalmaztak az Európai unión belül és kívül.

A nyilatkozatot osztrák, francia, román, liechtensteini, lett, belga, német, horvát, litván, finn és magyar miniszterek, államtitkárok, valamint Nicola Beer, az Európai Parlament egyik alelnöke írta alá.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még