logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mark Rutte: Az olaszországi választási eredmények aggodalomra adnak okot

Az olaszországi választási eredmények aggodalomra adnak okot – jelentette ki Mark Rutte holland kormányfő hétfő este az Op1 tévé egyik műsorában.

A Dutchnews hírportál tudósítása szerint Rutte azt mondta: az olaszországi választásokon győzelmet arató pártok, olyan dolgokat tettek vagy mondtak, amelyek miatt szükség van az éberségre.

Hozzátette: kormánya megpróbál majd együttműködni az leendő olasz kormánnyal. „Nem szabad naivnak lennünk, de mindenkinek meg kell adni az esélyt” – hangoztatta. Még nem gratulált Giorgia Meloni győzelméhez, ezt csak akkor teszi meg, ha a miniszterelnök-jelölt már hivatalban lesz – tette hozzá. Az interjúban Rutte kifejezte aggodalmát a jogállamiság magyarországi és lengyelországi állapotával kapcsolatban is.

Kapcsolódó tartalom

A kormányfő az interjúban kitért a holland társadalmi feszültségekre, egyebek között a kormány agrárpolitikája miatt tüntető gazdákra, a menekültügyi válságra, a családtámogatási botrányra. Elismerte, hogy e válságok alatt kevésbé volt látható, mint amennyire az ország vezetőjének kellene.

Rutte elismerte: kormányát gyakran éri az a kritika, hogy túl lassan talál választ az egyes problémákra. „A kabinetnek komolyan kell vennie a bírálatokat, és a bonyolult ügyek esetében, amelyeket nem lehet egykönnyen megoldani, magyarázattal kell szolgálnia” – mondta a miniszterelnök.

Ajánljuk még