logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Energiajogász: Már középtávon sem tudja Európa az olcsó energiahordozókat kiváltani

| Szerző: hirado.hu
Válságba taszítja Európát Brüsszel szankciós politikája. Az intézkedések nem roppantották meg Oroszországot, ráadásul számos európai nagyvállalat az Amerikai Egyesült Államokba készül áthelyezni termelését. Az Európai Bizottság elnöke az aggasztó hírek ellenére eltökélt. Ursula von der Leyen meg van győződve arról, hogy a szankciók végül térdre kényszerítik Oroszországot.

Tóth Máté energiajogász, a M1 Ma reggel című műsorában kifejtette, hogy csodálja azoknak a szívósságát, azoknak a politikusoknak, akik még mindig azt állítják, hogy a szankciók működnek. Az egyik irányból azt látható, hogy ezer milliárd euróval fog többe kerülni Európának ugyanaz az energiamennyisége, amit tavaly elfogyasztott.

Ezzel szemben a másik oldalon 158 milliárd euró extra bevételt ért el Oroszország csak a háború kezdete óta.

Kapcsolódó tartalom

„Eddig három energetikai szankciós csomagja volt az EU-nak az eddigi hét bevezetett csomagból” – ismertette az energiajogász. Elmondása szerint az első a szén volt, ami a lignit behozatalát érintette. Ezzel Európa megfosztotta magát az orosz széntől, viszont újraindította a lignites erőműveit, éppen ezért most szenet hoz be drágábban többek között Dél-Afrikából és Dél-Amerikából is. Ezt követte az olajszankció, ahol a tengeri szállítások tekintetében Európa lemondott az orosz olajról. Jelenleg megvásárolja ugyanazt az olajat, csak kerülőúton, indiai feldolgozással, illetve közvetítéssel.

Tóth Máté emlékeztetett: a földgáz esetében Európa azzal kérkedett, hogy nincs szüksége a földgázra és ki tudja váltani. Mindeközben a Spanyolországba legújabban befutott LNG hajók orosz tulajdonúak voltak – tette hozzá a szakértő.

Amíg Oroszország extra bevételt ér el az energiahordozók által, addig Németországban négy kutatóintézet is lényeges recessziót vár el a német gazdaság tekintetében.

Kapcsolódó tartalom

Tóth Máté kifejtette: „Azt látjuk, és nem csak az európai szakemberek, hanem a tengeren túlról is, hogy már középtávon sem tudja Európa az olcsó orosz energiahordozókat kiváltani. Ez nem csak az idei télre vonatkozó ballépés, ugyanis ezzel egy olyan kínálatoldali szűkösségi problémát okoznak, ami az ipart és a lakosságot is egyaránt érinti. Ebből az mutatkozik meg, hogy sem hosszú, sem pedig középtávon nem számíthat Európa arra, hogy olyan gyorsan átrendeződnek a világpiaci elérhető mennyiségek, hogy biztosítani tudja a saját ellátását olyan áron, amit nem a saját ipara szenved el.”

Kapcsolódó hírek

Egyre nagyobb a bizonytalanság és a düh, sötéten látják a jövőt Németországban
Egyre nagyobb a bizonytalanság és a düh Németországban – ezzel a címmel közölt cikket a der Spiegel. A lap egy felmérést készített, amelyben arról kérdezték az embereket, hogy milyennek látják a jelenlegi helyzetüket. A többség negatívan nyilatkozott: 42 százalék számolt be bizonytalanságról, 33 százalék tehetetlenségről és alig 5 százalék gondolja úgy, hogy biztonságban van. A portál megjegyzi: a drasztikusan növekvő infláció és energiaárak miatt a németek sötéten látják a jövőt – számolt be az M1 Híradó.
Külföld
Németország versenyképessége miatt aggódik a Daimler Truck üzemi tanácsának az elnöke
Aggodalmát fejezte ki Németország versenyképessége miatt a dpa hírügynökségnek adott interjúban a Daimler Truck haszongépjármű-gyártó vállalat üzemi tanácsának elnöke. Michael Brecht átfogó terv kidolgozását várja el a politikusoktól az elektromobilitásra való átálláshoz, vállalatától pedig nagyobb beruházásokat a technológia meghonosítása érdekében.
Külföld

Ajánljuk még