logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A tizenhatodik emeltről zuhant a halálba a lángok elől menekülő férfi

| Szerző: hirado.hu
Életét vesztette egy férfi, aki lezuhant egy lakóház 16. emeletéről, amikor megpróbált menekülni a tűz elől a nyugat-angliai Bristolban – írja a Mirror.  A város egyik emeletes házában keletkezett tűznek a férfi volt az egyetlen halálos áldozata, és nyolc másik személy megsérült.

Tűz ütött ki egy bristoli toronyházban, a lakók mind menekülni próbáltak. A 16. emeleti lakásban tartózkodott az a férfi is, aki menekülés közben életét vesztette.

A lakásban tartózkodó két másik férfinak állítólag sikerült átjutnia az épület külső szélén a szomszédos ingatlanokba. A rendőrség szóvivője azonban megerősítette, hogy a harmadik férfi, aki szintén menekülni próbált, a mélybe zuhant, miközben ő is kimászott az ablakon.

Kapcsolódó tartalom

A rendőrség szóvivője elmondta: „A tüzet gyorsan eloltották a tűzoltók, azonban sajnos meg kell erősítenünk, hogy egy személy életét vesztette.”

Kilencven lakót kellett evakuálni az épületből. Az ott élők elmondták, hogy az épület tűzjelzője nem lépett működésbe. A tűz a legfelső emeleten keletkezett, egyelőre azonban nem tudni mi okozta.


Nyolc embert szállítottak kórházba – hét embert füstmérgezés, egy másik személyt pedig kisebb égési sérülések miatt –, míg három másik embert a mentőszolgálat a helyszínen látott el.

A 13. emeleten és az alattuk lévő lakásokban élő lakók már visszatérhettek otthonaikba, de a 14., 15. és 16. emeleten élőket egyelőre sürgősségi vagy ideiglenes szállásokon helyeztek el.

Ajánljuk még