logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tinédzser aktivistából kormányfőjelölt – Olaszországnak először lehet női miniszterelnöke

| Szerző: hirado.hu
Vasárnap választásokat tartanak Olaszországban, a közvélemény-kutatások szerint pedig az Olasz Testvérek párt vezetőjének, Giorgia Meloninak van oka jó eredményben reménykedni. Ha igazat jósolnak a felmérések, Olaszországnak történelme során először lehet női miniszterelnöke. Meloni tinédzser korában, aktivistaként kezdte pályáját, és hosszú út vezetett számára odáig, hogy legesélyesebb miniszterelnök-jelöltként várhassa a voksolás eredményét – írja cikkében a Politico.

 

1992 júliusában indult útjára egy úgy tűnik, sikeres politikai karrier, amikor egy 15 éves lány becsöngetett egy jobboldali diákmozgalom, az Ifjúsági Front római irodájába.

A bent tartózkodó, kizárólag férfiakból álló csoport megmosolyogta a lányt, aki jelentkezési lapját akarta leadni, hogy csatlakozhasson az ügyükhöz. A fiatal lány azonban fokozatosan elnyerte a bizalmukat, egyik vezető szerepet vállalta a másik után, miközben egyre feljebb lépdelt a ranglétrán.

Harminc évvel később Giorgia Meloni jó úton halad, hogy Olaszország első női miniszterelnöke legyen egy jobboldali koalíció élén,

legalábbis ha hinni lehet a vasárnapi választással kapcsolatos felméréseknek.

Mindez akkor, amikor Olaszország nehéz gazdasági helyzetben van, Európa a recesszió szélén áll, a brüsszeli szankciók fojtogatják gazdaságát, és Ukrajnában háború dúl.

Az Európai Unió harmadik legnagyobb gazdaságának vezetőjeként Meloninak nagy szerepe lesz abban, hogy alakítsa a blokk válaszait ezekre a válságokra. Ezért sokan teszik fel majd Brüsszelben és számos más fővárosban is a kérdéseket: ki is ő tulajdonképpen? Mi alakította az értékrendjét? Honnan jön? Hogyan is gondolkodik valójában?

A válaszokat részben a római Ifjúsági Frontban töltött korai időkből származó barátai és szövetségesei adták meg. Az eredeti csoport számos tagja ma már az Olasz Testvérek párban tölt be vezető pozíciót. Többen csatlakozhatnak majd Melonihoz az ország vezetésében.

Kapcsolódó tartalom

Már a jobboldalhoz való tartozás is forradalminak számított

Azon a bizonyos 1992-es nyári napon Meloni valószínűtlen jobboldalinak tűnhetett. A római Garbatella meggyőződésesen baloldali negyedéből származott. A környékbeli iskolákban és egyetemeken a baloldal dominált. Már a jobboldalhoz való tartozás is forradalmi cselekedetnek számított.

„Egyikünk sem tudta volna elképzelni azt, ami a felmérések szerint megtörténhet” – mondta Nicola Procaccini, akivel egy időben csatlakozott az Ifjúsági Fronthoz, és aki most az Olasz Testvérek európai parlamenti képviselője.

Meloni saját elmondása szerint a kiváltó ok, ami a csatlakozásra késztette, az volt, hogy aznap meggyilkolták Paolo Borsellino maffiaellenes ügyészt. Társai szerint azonban az ügy melletti elkötelezettségét a lelkes hazafiság szilárdította meg.

Önéletrajzi könyvében Meloni azt írta, hogy baloldali tanárai az érettségi vizsgáját egyfajta politikai kirakatperré változtatták, mígnem jogi lépésekkel fenyegetőzött. „Nyilvánvalóan lázadtunk, hiszen a diákok többsége baloldali volt. De a motivációink ugyanazok voltak, mint ma”

– mondta Procaccini.

Az Ifjúsági Front csoport helyi ága Sirályok néven vált ismertté Richard Bach kultikus novellája, a Jonathan Livingston, a sirály után. Jonathanhoz hasonlóan ők is kívülállók voltak, akik egy nagyobb cél érdekében fogtak össze.

A Sirályok közül sokaknak bonyolult családi élete volt, és Meloni szerint alternatív családot kerestek. A saját apja, aki kommunista szavazó volt, elhagyta a családjukat.

A Sirályok tagsága nem részmunkaidős elfoglaltság volt. Politikájuk egész életüket átszőtte.

A csoport területi harcokat vívott a baloldali aktivistákkal, aminek gyakran az lett a vége, hogy a tagok meg is sérültek. Giovanbattista Fazzolari, aki ma szenátor, és Meloni egyik legközelebbi tanácsadója, így mesélt erről az időszakról: „Az egész generációnk néhány napot a kórházban töltött. Nekem sebeimet és a törött karomat látták el. Ez a normalitásunk része volt.” Procaccini szerint az aktivisták megpróbálták megvédeni a lányokat, de Meloni már akkor sem akart különleges bánásmódot.

Nagy hatással voltak rájuk a fantasy regények, amelyek gyakran az esélytelekről szóltak, akik összefogtak, hogy győzedelmeskedjenek a gonosz felett. Meloni kedvencei közé tartozott Stephen King Végítélet című regénye és Tolkien könyvei.

Kapcsolódó tartalom

Egyszerre tiszteletlen és kedves

Annak ellenére, hogy Meloni férfias világban mozgott, időnként segített neki, hogy nő volt. Akkori mentora, Fabio Rampelli, aki ma a Testvérek parlamenti képviselője, azért választotta őt tartományi képviselőjelöltnek, „mert egyszerre volt tiszteletlen és kedves, és tökéletesen alkalmas volt arra, hogy eloszlassa a kemény, sztereotípiákra épülő szélsőjobboldali képet”.

Amikor Meloni 31 évesen Olaszország valaha volt legfiatalabb minisztere lett, kerülte a sofőrrel vezetett kormányautót, helyette a Minijével járt be a parlamentbe.

Azt állítja, hogy az apja távolléte miatti hiányérzet volt az, ami szüntelen munkára késztette.

Meloni politikai ideológiája elutasítja a progresszív értékeket, és az identitáspolitikát vallja magáénak: a nemzeti határok, a nemzeti érdekek és a hagyományos család védelmére épül.

Nehezményezi, hogy szerinte az elitista baloldal uralja a közbeszédet és az olasz intézményeket – különösen a tudományos életet és az igazságszolgáltatást.

Rendkívül fontosnak tartja a következetességet, és azt, hogy hű maradjon politikai gyökereihez. Gyakran aggódik amiatt, hogy a 15 éves Meloni hogyan ítélné meg mostani döntéseit – mondta róla Procaccini.  „Fontos számára, hogy az az érzelem, ami tinédzserként a politikához vezette, ne vesszen el.”

Ez az állandóság jó szolgálatot tett neki és pártjának a nehézkes koalíciós kormányok, a világjárvány és a gazdasági bizonytalanság viharos évei alatt, és segített neki szavazatokat szerezni a jobboldali rivális Liga párttól.

Kapcsolódó tartalom

A „farkasfalka”

Bár van helye a rugalmasságnak, ha a politika úgy kívánja, Meloni mégis szövetségeseinek egy szűk csoportjára támaszkodik, akik évek óta mellette állnak. A kör, egy volt képviselő szavaival élve, „zárt”.

Ez a belső kör létfontosságú Meloni, a vezető megértéséhez. Amikor döntést kell hoznia, azt nem egyedül teszi. Először is konzultál azokkal, akik ismerik a témát – mondta Fazzolari. Könyvében Kiplinget idézi: „A farkas ereje a falka. A falka ereje a farkas.”

Fazzolari számára a farkasfalka ereje az, hogy 30 éve ismerik egymást. „Ez idő alatt mindannyian megismertük egymás erősségeit és gyengeségeit. Fokozatosan tapasztaltuk meg, hogy ki alkalmas a vezetésre, és ki nem” – mondta.

Egy koalícióban való kormányzás azonban elkerülhetetlenül kompromisszumokat követel. Ha megnyeri a választást, Giorgia Meloninak új kihívásokkal kell majd szembenéznie.

Kiemelt kép: Giorgia Meloni (Fotó: EPA/Andrea Merola)

Ajánljuk még