logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Vesztegetés és más vádak miatt halálra ítéltek egy volt miniszterhelyettest Kínában

Vesztegetés, tőzsdei manipulációk és fegyverek illegális birtoklása miatt ítélték halálra Kínában az ország egykori állambiztonsági miniszter-helyettesét, de az ítéletet két évre felfüggesztették - jelentette pénteken a kínai állami média.

A vád szerint az 53 éves Szun Li-csün mintegy 646 millió jüan (37,6 milliárd forint) kenőpénzt fogadott el.

A politikus az elsők között volt, akit a koronavírus-járvány kitörése idején, 2020 februárjában Vuhanba küldtek, hogy megfékezze a járvány terjedését – jegyzi meg az EFE spanyol hírügynökség.

Csütörtökön a kínai állami média egy másik politikus, Fu Cseng-hua volt igazságügyi miniszter halálos ítéletéről adott hírt, amit szintén két évre függesztettek fel. Az egykori tárcavezetőt kenőpénzek elfogadásában és bűnözők segítésének vádjában találták bűnösnek.

Az országban a felfüggesztett halálbüntetést általában hosszú börtönbüntetésre változtatják, ha úgy ítélik, az elítélt megváltozott.

Kínában Hszi Csin-ping elnök 2012-es hatalomra lépésével vette kezdetét a vezető tisztségviselők korrupciója elleni harc, ám bírálói szerint a kampányt Hszi arra is felhasználja, hogy saját ellenfeleivel leszámoljon.

Ajánljuk még