Aktuális

Peruban bezárták Machu Picchu romvárost, Limában feszült a helyzet

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Francia erdőtüzek: feltételezett gyújtogatókat állítottak elő

A nyár folyamán 48 feltételezett gyújtogatót állítottak elő Franciaországban az erdőtüzek miatt, amelyeknek idén rekordméretű területek váltak martalékává – közölték az illetékes hatóságok pénteken a még nem végleges számokat.

A gyanúsítottak közül 12 embert már elítéltek. A legsúlyosabb büntetés két év szabadságvesztés volt egy augusztusban letartóztatott fiatalember ellen, ő okozta a délnyugati Gironde megye sorozatos tüzeit. Kiskorúakat is elítéltek elsősorban nevelőintézeti intézkedésekre, köztük két kamaszfiút, akik pirotechnikai eszközökkel okoztak tüzet az észak-nyugati Bretagne régióban, ahol augusztus elején öt hektárnyi bozót égett le.

Nagyon különböző profilú emberek gyújtogattak, fiatalok, kiskorúak, nyugdíjasok, minden társadalmi kategóriából, többségében férfiak” – mondta az AFP hírügynökségnek Marie-Laure Pezant, az országos csendőrség szóvivője. „Egyesek gyengébb idegzetűek, időnként elmezavarosak” – tette hozzá.

Az erdők országos hivatala, az ONF szerint a nyári tüzek 90 százalékát ember okozta, s 30 százalékuk volt szándékos gyújtogatás. Minden esetben rendőrségi vizsgálat indult. A legsúlyosabb nap augusztus 13. volt, aznap ötszáz csendőrt kellett mozgósítani 18 tűzhöz – jegyezte meg a csendőrségi szóvivő.

Franciaországban, főként az ország délnyugati részén, a szeptember 17-i adatok szerint idén már 65 ezer hektárnyi területet perzseltek fel a lángok, ebből 50 ezret a nyár elején. Az Európai Erdőtűz Információs Rendszer adatai szerint ez a 2006-2021 közötti éves átlag hatszorosa.

Ajánljuk még