Aktuális

Peruban bezárták Machu Picchu romvárost, Limában feszült a helyzet

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A jobboldalon bírálták, a baloldalon üdvözölték Lapid ENSZ-közgyűlésen tartott beszédét

Izraelben a jobboldali pártok bírálták, a baloldalon viszont üdvözölték Jaír Lapid miniszterelnök ENSZ-közgyűlésen elmondott, és a kétállami megoldást hangsúlyozó beszédét – jelentette a helyi média csütörtök este.

Benjamin Netanjahu, az ellenzéki jobboldali Likud párt elnöke videofelvételt tett közzé már a beszéd elhangzásának idején, amelyben azzal vádolta Lapidot, hogy Izrael jövőjét veszélyezteti a palesztin államiságról folyó közbeszéd felújításával.

Lapid visszahozza a palesztinokat a világ színpadjának előterébe, és Izraelt egyenesen a palesztin gödörbe löki” – mondta Netanjahu, és azt állította, hogy ő levette a palesztin államiságot a globális napirendről.

A Likud vezetője kijelentette, hogy a palesztin állam biztonsági fenyegetést jelentene Izraelre, szerinte Lapid terrorista államot fog létrehozni az ország szívében, egy olyan államot, amely mindannyiunkat fenyeget.

A The Times of Israel című angol nyelvű hírportál felidézte, hogy az utóbbi években az izraeli politikusok általában elhatárolták magukat a palesztin állam létrehozásának kérdésétől, noha 2016-ban még maga Netanjahu is ezt a politikai tervet szorgalmazta az ENSZ-ben.

Az izraeli Twitter-oldalakon csütörtök este többen olyan videorészleteket tettek közzé, amelyekben korábbi időpontokban Netanjahu is a palesztinoknak önálló államot ígérő kétállami megoldást hangoztatta.

Becalel Szmotrics, a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus párt vezetője is ostorozta a kormányfőt. „A palesztin állam szégyenletes önfeladás a terrorizmus irányába” – vélekedett Szmotrics, aki szerint Lapid ezzel a föld felosztására, a területek átadására és zsidók tízezreinek otthonaikból való kiűzésére törekedik.

A szélsőjobboldali politikus szerint a palesztin államról folytatott eszmecsere reménnyel kecsegteti a palesztin nacionalizmust, amely szerinte az izraeli állampolgárok elleni terrortámadások növekedéséhez vezet.

Lapid kormányának egyik tagja, a jobboldali Ajelet Saked belügyminiszter a 13-as kereskedelmi csatornának azt mondta, hogy a miniszterelnök tévedett, amikor kijelentette, hogy az izraeliek többsége támogatja a kétállami megoldást, mert azt szerinte a többség elveti.

A baloldal liberális Merec párt elnöke, Zehava Galon viszont történelminek nevezte a Lapid-beszédet, és kijelentette, a Merec Lapid mellett fog állni, hogy azt jövőképből valósággá változtassa.

Merav Michaeli, a Munkapárt elnöke is dicsérte a kormányfőt, szerinte fontos és stratégiai, cionista beszéd volt Izrael számára.

Az arab pártok Közös Listájának politikusai kevésbé lelkesedtek. „Ha elmegyünk a választási urnákhoz, akkor képesek leszünk rákényszeríteni őt, hogy kitartson szavai mellett, és azon munkálkodjon, hogy Izrael mellett létrehozzanak egy palesztin államot” – hangsúlyozta a párt közleménye.

Az arab nacionalista Balad párt egyenesen elítélte a kormányfőt, mert szerintük nem ad választ a fontos kérdésekre, hanem helyette a zsidó felsőbbrendűség, valamint a palesztin nép egyenlőségének, szabadságának és biztonságának megtagadása alapján fog viselkedni.

Ajánljuk még