Időjárás

A fél országban havazik, Budapesten is esett

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tágra nyitja kapuit a járvány után Japán

Japán feloldja a Covid-19-világjárvány miatt két éve bevezetett beutazási korlátozásokat – jelentette be Kono Taro digitális fejlesztési miniszter csütörtökön.

„Japán végre meg fogja nyitni a határait” – közölte a miniszter a Twitteren Kisida Fumio miniszterelnök beszéde előtt, aki csütörtökön szólal fel New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülésszakának általános vitájában. „Visszatér a vízummentesség” – tette hozzá, anélkül, hogy az intézkedés életbe lépésnek időpontját vagy az érintett országokat megemlítette volna.

A napi beutazási kvótát az év eleje óta fokozatosan emelték, és legutóbb ötvenezerben állapították meg. A jen gyengélkedése, amely 20 százalékot veszített az értékéből a dollárhoz viszonyítva az év eleje óta, szintén vonzóbbá teheti Japánt számos látogató számára.

Júniusban a japán kormány engedélyezte a külföldi turisták visszatérését, de csak szervezett utazások keretében.

Szeptembertől egyéni turisták is beutazhatnak Japánba, de csak utazási irodákon keresztül.

Japán nem vezetett be karantént a járvány alatt, de a maszkviselet – bár a hatóságok nem írják elő – továbbra is tartja magát a tömegközlekedésben. A koronavírus okozta halálozási arány viszonylag alacsony (100 ezer lakosonként kevesebb mint 35 haláleset).

Időbe fog azonban telni, amíg Japán ismét eléri a 2019-ben regisztrált, rekordnak számító 31,9 millió turistát és az akkori bevételt (4800 milliárd jen, mostani árfolyamon 13 980 milliárd forint).

A járvány előtt időkben ugyanis a bevételek jelentős része a kínai turistáktól származott, akiket továbbra is szigorú korlátozások sújtanak odahaza a járvány miatt, az európai turisták utazását pedig ágazati szakértők szerint az otthoni magas infláció és az ukrajnai háborúnak a légközlekedés áraira gyakorolt hatása akadályozza.

Ajánljuk még