Egy torinói vas- és acélrudakat gyártó üzem a hét minden napján, éjjel-nappal termel, és a jelenlegi helyzetben a gyár energiaköltsége csillagászati méreteket ölt. A gyártó kénytelen a költségeket áthárítani a vásárlókra, eddig ugyanis az előállított termék árának a három százalékát tette ki a felhasznált energia ára, mostanra ez harminc százalékra emelkedett. A családi vállalkozás lassan ott tart, hogy bezár, mert ilyen áron már nem tudja értékesíteni a termékeit.
„Az embereknek meg kell érteniük, elkerülhetetlen, hogy bizonyos iparágak leálljanak a termeléssel, ami sajnos gazdasági visszaesést fog okozni”
– mondta Nathalie Tocci, a római székhelyű Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének igazgatója, hozzátéve, ez azt jelenti, hogy emelkedni fog a munkanélküliség, és csökken a gazdaság növekedése.
Egy felakasztott bábu várja a vendégeket az egyik római kávézóban, rajta a felirat, miszerint megérkezett a számla.
„Azért raktam ki a bábut, hogy az emberek lássák, én is így érzem magam. Ezért kell emelnem a kávé árát, még akkor is, ha néhány vendégem rosszallóan reagált. Zuhanórepülésben vagyunk, még soha nem volt ilyen nehéz a megélhetés, mint most” – panaszolta a kávézó tulajdonosa, aki több mint kétezer-ötszáz euró, azaz egymillió forint feletti villanyszámlát kapott.
Felmérések szerint az olaszok többsége már takarékoskodni kezdett, hogy az őszi számlákat ki tudja fizetni. Jellemzően elhalasztják az utazásokat, a nagy bevásárlásokat és egyre kevesebbet járnak étterembe. Az olaszok több mint fele már most nehezen tudja fizetni a lakbéreket, a hatvanmilliós ország harmadának pedig karácsonyra nem lesz pénze a rezsire.
Olaszországban vasárnap parlamenti választásokat tartanak. Az országban még sohasem kapott olyan fontos szerepet a kampányban az energiaválság kérdése, mint most.
Ez nem véletlen, az emberek ugyanis tudni akarják, ki tudják-e majd fizetni a számláikat. Enyhíteni kell a lakosság terheit különböző juttatásokkal, a vállalkozások adóit pedig csökkenteni kell, hogy elkerüljék a bezárásokat. Úgy tűnik, ebben egyetért a jobboldal legjelentősebb pártja, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek és a baloldali, Enrico Letta vezette Demokrata Párt, abban azonban már eltérnek a vélemények, hogy mekkora támogatásokra van szükség.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt képünk illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)