logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ismét Asztanának nevezik Kazahsztán fővárosát

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök szombaton aláírta azt a jogszabályt, amelynek értelmében az ország fővárosát az eddigi Nur-Szultan helyett ismét a korábbi nevén, Asztanának hívják.

A parlament már előző nap megszavazta a törvényjavaslatot. A kazah fővárost 2019-ben nevezték át Asztanáról Nurszultan Nazarbajev távozó államfő tiszteletére. Tokajev már korábban közölte azt is, hogy a hivatali elődjéről elnevezett más intézményeknek meg kell tartaniuk jelenlegi nevüket. A kazah lakosság júniusban népszavazáson hagyta jóvá az alkotmányos reformot, amellyel a kezdeményezők a 30 évig tartó Nazarbajev-korszakot szándékozták lezárni. Tokajev most aláírta azt az alkotmánymódosító javaslatot is, amely az államfő mandátumát az eddigi ötről hétévesre hosszabbítja meg, ugyanakkor azt is kiköti, hogy a megbízatás ezentúl nem újítható meg.

Ajánljuk még