logo

Műsorújság

Fontos

Kubatov Gábor: Mérhetetlenül riasztó a baloldali polgármesterek teljesítménye

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ukrán rakétacsapás és merényletek Moszkva-barát közigazgatási vezetők ellen

Több rakétacsapás érte pénteken Herszonban a Moszkva-barát közigazgatás épületét, Luhanszkban helyi illetékesek beszámolói szerint megölték a szakadár köztársaság főügyészét, a megszállt Berdjanszkban pedig a város polgármester-helyettesét és az oroszok által kinevezett közigazgatásban ugyancsak tisztséget vállalt feleségét.

A herszoni közigazgatást épületét a helyi hatóságok szerint amerikai gyártmányú HIMARS rakétákkal támadták. A csapás következtében legkevesebb egy ember életét vesztette és többen megsebesültek.

Szergej Jeliszejev, a herszoni katonai-polgári közigazgatás vezetője a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint túlélte a támadást. Egyik helyettese, Jekatyerina Gubarjova „ukrán banditák aljas terrortámadásának” minősítette a történteket. A Telegram-csatornáján azt írta, hogy a csapás áldozatai civilek, a támadás idején a közigazgatás épületében nem tartózkodtak katonák.

Gubarjova szerint a Moszkva-barát kormány tagjai mind túlélték a támadást.

A támadás idején az épületben a megye polgármesterei tanácskoztak. Luhanszkban pénteken robbantásos merénylet végzett a szakadár köztársaság főügyészével, Szergej Gorenkóval és helyettesével, Jekatyerina Sztyelgenkóval. A házilag összeszerelt pokolgép a TASZSZ szerint a főügyész hivatalában robbant fel.

Leonyid Paszecsnyik, a szakadár Luhanszki Népköztársaság vezetője a támadást követően a Telegramon “terrorista államnak” bélyegezte Ukrajnát. Közölte, hogy az elkövetők felkutatása megkezdődött.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva-barát közigazgatási főtanácsának tagja közölte, hogy Berdjanszkban meggyilkolták Oleg Bojkót, a városnak a lakóépületekért és közművekért felelős polgármester-helyettesét és feleségét, Ljudmila Bojkót, a városi választási bizottság elnökét. Az asszony a régió Oroszországhoz csatlakozásáról tartandó népszavazás előkészítésén dolgozott.

Rogov bejelentette, hogy az ukrán hadsereg ismét tűz alá vette a régióban működő atomerőművet. Azt is mondta, hogy naponta többtucatnyi, a régió „felszabadított” területeire való behatolással próbálkozó ukrán rohamosztagot és szabotőrt semmisít meg az orosz felderítés és a tüzérség.

A Herszon várost ért rakétatámadást megelőzően Kirill Sztremouszov, Herszon megye Moszkva-barát vezetőjének helyettese a TASZSZ-nak nyilatkozva azt mondta, hogy a régió határánál, az Ingulec folyó megemelkedett vize megrongálta az ukrán erők átkelőit, ezért egységeik „taktikai bekerítésbe” kerültek.

Az áradást az okozta, hogy a folyó felsőbb folyásán a gátakat felrobbantották.

Sztremouszov egyébként a TASZSZ-nak nyilatkozva azzal vádolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy az ukrán erők által nemrégiben visszafoglalt Harkiv megyei Izjumban ugyanazt a „provokációt” fogja elkövetni, mint tavasszal Bucsában, amikor tömeggyilkossággal vádolta a kivonult orosz megszálló erőket. Sztremouszov azt állította, hogy az ukránok ezúttal is az általuk meggyilkolt emberek holttestét készülnek bemutatni a nyugati sajtónak.

A kiemelt kép illusztráció (MTI/EPA/Ivan Boberszkij)

Ajánljuk még