logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Úton egy nem bináris világ felé: megszüntetik a férfi és női kategóriát a neves filmfesztiválon

Több más filmmustra után a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon sem díjazzák többé külön mezőnyben a női és a férfi színészeket – jelentették be a szervezők a fesztivál honlapján.

Mint írták, azon is dolgoznak, hogy a következő, 2023-as kiadásuk még nyitottabb és befogadóbb legyen, hogy minél jobban képviselje a kiemelkedő filmes tehetségeket.

Giona A. Nazzaro, a filmfesztivál művészeti igazgatójának megfogalmazása szerint a világ túllépett egyes, mára már elavult kategóriákon, és az új díjszabályok nagyobb lehetőséget nyújtanak a tehetségek és kreativitás elismerésére.

„A világ egy olyan úton halad előre, amely egészen biztosan nem bináris”

– idézte a honlap Nazzarót.

Marco Solari, a Locarnói Filmfesztivál elnöke támogatásáról biztosította a lépést, amely szerinte is „összhangban van a változó érzékenységgel, amely napjainkra szükségessé vált”.

A 76. Locarnói Filmfesztiválon, amelyet 2023. augusztus 2. és 12. között rendeznek meg, a két versenyprogramban két-két színészi díjat ítélnek oda a legjobb alakításokért. Ezzel a változtatással a nemére való tekintet nélkül, bármely színész versenghet a díjakért.

Mint közölték, a színészkategóriák megváltoztatásán kívül más kezdeményezéseket is tesznek a befogadás és a nemek közti egyenlőség előmozdítására, ezeket a fesztivál éves jelentésében részletezik.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még