logo

Műsorújság

Rendkívüli

Háromra emelkedett a párizsi lövöldözés halálos áldozatainak száma

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Unokaöccse játékpisztolyával rabolt bankot egy nő

Játékpisztollyal hadonászva rabolt bankot egy nő szerdán Bejrútban, hogy megtakarított pénzéhez jusson.

Száli Hafez az al-Dzsahíd helyi televíziónak elmondta, azért kellett a pénz, hogy testvére rákkezelését ki tudja fizetni. Többször is elment a bankba, kérte a pénzét, de azt mondták neki, csak havi 200 dollárnyit (81 ezer forint) tudnak fizetni neki libanoni fontban.

Hafez elmondása szerint unokaöccse játékpisztolyát használta.

A nő egy betétesek jogaiért harcoló csoport tíz aktivistája kíséretében, pisztollyal fenyegetőzve tört be a BLOM Bank egyik bejrúti fiókjába,

majd a fiókvezető irodájába. Nővére 13 ezer dolláros megtakarítását követelte. Egy szemtanú szerint társai közben „benzint locsoltak szét, és azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják az irodát és lelövik a fiókvezetőt, ha nem kapják meg a követelt összeget”.

Korábban könyörögtem a fiókvezetőnek, mondtam neki, haldoklik a testvérem, nincs sok ideje hátra. Eljutottam arra a pontra, hogy nem tudtam mást tenni” – mesélte Hafez egy interjúban.

A magát „felháborodott betéteseknek” nevező csoport tagjai közül néhányan bementek a nővel, a többiek pedig a bejárat előtt tiltakoztak. Végül több mint 12 ezer dollár készpénzzel és nagyjából ezer dollárnyi libanoni fonttal hagyták el a helyszínt a bankfiók egyik ablakán keresztül, mielőtt az időközben kihívott rendőrök megérkeztek volna.

A nő Facebook-oldalán közvetítette is az eseményeket. Elmondása szerint nem ölni vagy gyújtogatni, hanem a jogos tulajdonáért ment a bankba.

Szerdán a libanoni főváros egy másik bankfiókját is támadás érte:

az ott követelőző férfit a libanoni hírügynökség jelentése szerint letartóztatták, de azt nem közölték, sikerült-e pénzhez jutnia.

A két eset hetekkel azután történt, hogy egy ételfutár cég sofőrje egy harmadik bankba tört be Bejrútban, tíz embert tartott fogva hét órán át, hogy hozzájuthasson több 10 ezer dolláros megtakarításához. Akciója sikeres volt, és bűnvádi eljárás sem indult ellene, így a legtöbben azóta is hősként tekintenek rá Libanonban.

A közel-keleti országban három éve tart az a súlyos gazdasági, pénzügyi és szociális válság, melynek következtében a bankok szigorúan korlátozzák az állampolgárok által felvehető készpénz mennyiségét.

A nemzeti valuta mintegy 90 százalékkal leértékelődött, az ország lakosságának körülbelül háromnegyede elszegényedett. A válság enyhítése érdekében reformok bevezetését tervezik, a tárgyalásokba a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) is bevopnták, de eddig nem sikerült megállapodásra jutni egy lehetséges mentőcsomagról.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még