Az Európai Parlament állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) néhány képviselője tavaly Budapestre is ellátogatott, hogy a helyszínen tájékozódjon az aggályaikat illetően. Az LMBTQ-aktivistát és migrációpárti politikusokat is felvonultató delegáció javarészt a magyar baloldal politika szereplőivel, a Soros György milliárdos spekuláns nevéhez köthető civil NGO-kkal, valamint a liberális média szereplőivel egyeztetett a magyarországi helyzetről.
A jogállamisági jelentés vitája előtt Ujhelyi arról is beszélt, hogy a jelenlegi gazdasági válsághoz semmi köze nincs a jogállamisági intézkedéseknek és a támogatások befagyasztásának, sem pedig az inflációnak. Érdemes felidézni, hogy néhány nappal korábban Lánczi Tamás 48 perc című műsorában szintén Ujhelyi István volt az, aki határozottan kijelentette, hogy támogatja az unió szankciós politikáját. Akkor arról beszélt, tisztában van vele, hogy a kontinens gázellátásának huzavonája mindenkit érint, azonban szerinte Európa energiafüggőségét most kell felszámolni, máskülönben öt-tíz-tizenöt év múlva ugyanez lesz a probléma.
Kapcsolódó tartalom
Ujhelyi azt is üdvözölte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a mai évértékelő beszédében határozottan elmondta: nem engednek a jogállamiság kérdéséből.
Olyan korrupciós keretszabályozást hirdetett meg a bizottság elnöke, ami satuba fogja az Orbán-kormányt
– magyarázta az MSZP-s politikus, aki hosszasan ecsetelte, hogy az uniós források elvesztése a kormány hibája, ugyanakkor szerinte a Von der Leyen által meghirdetett intézkedések segíteni fognak a magyar embereknek megküzdeni az energiaválság negatív hatásaival.
Külön érdekesség, hogy politikus azt is hangsúlyozta: az EU-s támogatásokkal élve tudjuk átvészelni a nehéz időszakot. Ujhelyi arra is emlékeztetett, hogy az Európai Parlament már 2013-ban és 2018-ban is foglalkozott a magyarországi jogállamiság helyzetével.