logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Német miniszter: Németországnak vezető katonai szerepet kell vállalnia, akár akarja, akár nem

| Szerző: hirado.hu
Christine Lambrecht német honvédelmi miniszter szerint országának vezető katonai szerepet kell vállalnia, akár akarja, akár nem – számolt be a Deutsche Welle hírportál. A miniszter asszony továbbá hozzátette, „Németország készen áll arra, hogy Európában levegye a terhet Amerikáról, és így döntően kivegye a részét a nehézségek igazságos megosztásában”.

 

Christine Lambrecht német honvédelmi miniszter hétfőn tett nyilatkozatában elmondta, szerinte Németországnak kötelessége globálisan vezető szerepet játszani, többek között katonai téren is. A miniszter asszony szerint országának nem szabad félnie ettől a felelősségtől.

Németország mérete, földrajzi helyzete, gazdasági ereje – egyszóval ütőképessége – vezető hatalommá tesz minket, akár azok akarunk lenni, akár nem. Katonailag is

– fogalmazott Berlinben tartott beszédében Christine Lambrecht.

A honvédelmi miniszter nyilatkozatai azután hangoztak el, miután Európa az orosz–ukrán háború miatti következményekkel küzd, ennek okán Németország is kénytelen védelmi stratégiájának újragondolására, mely az elmúlt évtizedekben nagymértékben függött az Amerikai Egyesült Államoktól – emlékeztetett a hírportál.

Az Ukrajnában zajló háború mindenkinek megmutatta, még nekünk, a békéhez szokott németeknek is, hogy az országoknak végső esetben szükségük van fegyveres erőkre az olyan helyzetekben, amikor az ellenség elszántan inváziót, pusztítást, gyilkosságot és erőszakos kitelepítést alkalmaz”, mint saját érdekeit szolgáló eszközt – hangsúlyozta a miniszter.

Kapcsolódó tartalom

Miből finanszírozhatja Németország katonai szerepvállalását?

Ahhoz, hogy Németország teljesíteni tudja katonai szerepét, a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát védelmi célokra kell fordítania, ahogy azt a NATO is megköveteli – jelentette ki Lambrecht.

A miniszter szerint ha az idén elfogadott 100 milliárd eurós (kb. 39 642 milliárd forint) katonai célú különalap ki is merül, Németországnak még akkor is teljesítenie kell a NATO által felállított kiadási célt.

„A GDP két százaléka a biztonságunkra… hosszú távon szükségünk van erre a pénzre, minden habozás nélkül, hogy a százmilliárddal tett erőfeszítéseink ne legyenek hiábavalók”

– nyilatkozta.

Meg kell akadályoznunk, hogy néhány év múlva ne legyen pénzünk a most vásárolt felszerelések karbantartására. Az ország képes erre. Németországnak nem kell félnie ettől az új szereptől” – tette hozzá a német miniszter.

Németország „kész levenni a terhet Amerikáról”

Lambrecht megerősítette, hogy Európa biztonságát továbbra is legfontosabb szövetségese, az Amerikai Egyesült Államok garantálja, „azonban ez a szövetséges kénytelen volt a csendes-óceáni térség biztonságára helyezni a fő hangsúlyt”. Ez azt jelenti, hogy Európának és mindenekelőtt Németországnak fontosabb szerepet kell játszania.

„Németország készen áll arra, hogy Európában levegye a terhet Amerikáról, és így döntően kivegye a részét a nehézségek igazságos megosztásában”

– hívta fel a figyelmet a politikus.

Az ukrán konfliktusról szólva Christine Lambrecht ismét elutasította azokat a követeléseket, amelyek szerint Németország páncélos harckocsikat küldene az ukrán csapatoknak.

Kapcsolódó tartalom

A miniszter asszony Olaf Scholz német kancellár nyilatkozatát megismételve elmondta, hogy„ eddig egyetlen ország sem szállított nyugati gyártású gyalogsági harcjárműveket vagy páncélos harckocsikat (Ukrajnának), megállapodtunk partnereinkkel, hogy Németország nem fog egyoldalúan ilyen lépéseket tenni”.

A Németországot kormányzó három pártot tömörítő koalíció két pártja, a Zöldek és a Szabad Demokrata Párt (FDP) ugyanis több nehézfegyver szállítását szorgalmazta ukrán területre. A Zöldek pártjának vezetője, Omid Nouripour az Augsburger Allgemeinen napilapnak úgy fogalmazott, hogy „Németországnak segítenie kell Ukrajnát, hogy még a tél beállta előtt lehetőség szerint nagy területeket fel tudjon szabadítani”.

Kiemelt kép: Christine Lambrecht (Fotó: EPA/Clemens Bilan)

Ajánljuk még