logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A lengyel közszolgálati televízió is megemlékezett Wittner Máriáról

A szerdán elhunyt Wittner Máriáról emlékezett meg a lengyel közszolgálati televízió (TVP) a fő esti híradójában, idézve az 56-os szabadságharcos 2017-ben Lengyelországban mondott szavait, miszerint a történelem során senkinek sem sikerült éket verni a lengyelek és a magyarok közé.

A magyar forradalom idején készült felvételekkel illusztrált összeállításban a TVP felidézte Wittner Mária életrajzát. Arkadiusz Golebiewski filmrendező, aki az antikommunista ellenállóknak szentelt, az észak-lengyelországi Gdyniában évente rendezett dokumentumfilm-fesztiválon háromszor vendégül látta Wittnert, „a szabadságot rendkívüli módon szerető személyiségnek” nevezte őt a híradóban.

A szabadságért kész volt feláldozni az életét is

– utalt Golebiewski a szabadságharcos 1958-as halálos ítéletére.

Maciej Szymanowski, a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet igazgatója a műsorban kiemelte: Wittner Mária 19 éves lányként a budapesti antikommunista felkeléshez csatlakozott, először ápolónőként, majd fegyverrel a kezében is részt vett a harcokban.

Kapcsolódó tartalom

Az összeállítás kommentárjában felidézték: Wittner Mária több alkalommal látogatott Lengyelországba, nagyra értékelte a lengyel-magyar barátságot. A gdyniai dokumentumfilm-fesztiválon 2017-ben, amikor átvette a Szabadság Ajtaja-díjat, felállva tapsolták meg – emlékeztek. Levetítették az ez alkalomból mondott beszédének egy részletét, amelyben Wittner leszögezte: „az ellenségeinknek soha nem sikerült éket verni nemzeteink közé. Mélyen hiszem, hogy ez sohasem fog sikerülni nekik”.

Arkadiusz Golebiewski az általa rendezett filmfesztivál Facebook-oldalán is megemlékezett Wittner Máriáról, felidézve:

Gdyniában 2018-ban is díjazták őt a Függetlenség Gyűrűje nevű, a szabadságért hősiesen harcolóknak szánt díjjal.

Golebiewski közzétette annak a pódiumbeszélgetésnek a leiratát is, amelyen Wittner Máriával a fesztiválon Szalai Attila író, szerkesztő, diplomata (1950-2020) vett részt.

Meg vagyok győződve, hogy Európa megújítása a mi kezünkben van, ez nagy, korszakalkotó felelősség” – jelentette ki akkor Wittner, hozzátéve: a kipróbált barátok megbirkóznak vele.

Nem elég azonban ismételgetni: lengyel-magyar két jó barát, és felidézni a rokonszenv sztereotíp jeleit, a barátságunkat minden nemzedéknek tartalommal kell kitöltenie” – hangsúlyozta Wittner.

Az elhunytról szerdán a wpolityce.pl konzervatív hírportálon, valamint a Felczak Intézet oldalán is megemlékeztek.

Ajánljuk még